Egy nap egy piros rózsát vett észre az ösvény mellett: – Gyönyörű – suttogta. Kíváncsi lett a rózsa titkaira, ezért leszakította, és elvitte haza, hogy megvizsgálja. Otthon aztán apró darabokra tépte a rózsát, de hiába, mert képtelen volt megtalálni benne azt, ami széppé tette. Értetlenül állt a széttépett virág fölött. – Egy nap ez a titok is ki fog derülni, erre a kérdésre is választ fogunk kapni. Ugyanazon a napon, egy festő is végigment az ösvényen, és megpillantott egy gyönyörű rózsaszálat, letépte. Otthon vázába tette, és nekiállt, hogy lefesse. Miközben festette, a rózsa elhervadt, és elpusztult. – Se szavakkal, sem ecsettel nem tudom visszaadni ezt a szépséget. Talán, majd egyszer megfejti valaki a titkot. Ugyanazon a napon, egy szerzetes ment végig az ösvényen, s ő is megpillantott egy gyönyörű rózsaszálat. Leült mellé, beszívta illatát, elgyönyörködött benne, és úgy belemerült a szépségében, hogy el is felejtette hol van. Végül mosolyogva felállt és elsétált. Később elmesélte barátainak. – És mire sikerült rájönnöd? Arra, hogy a létet át kell élni, meg kell tapasztalni, el kell fogadni, és ünnepelni kell. Nézz csak – mutatot körbe a kertben – NÉZZ és LÁSS, és FOGADJ el mindent olyannak, amilyen!