Kate Moss: A féktelen Bak

Huszonöt éve történt, hogy egy londoni külvárosban élő, vékonyka, Bak-jegyű kislányt megszólított egy ügynök a New York-i reptéren, és megkérdezte, nem akar-e megpróbálkozni a modellkedéssel. A kis Kate igent mondott, és maga sem gondolta, hogy egy napon sztár lesz.

Híres Mérleg - Gwyneth Paltrow

Bár már évek óta a neves kozmetikai cég, az Estée Lauder "arca", ha az asztrológusok is választanának egy-egy csillagjegynek emblematikus figurát, nyugodtan lehetne a Mérleg "arca", hisz külsőleg-belsőleg reprezentálja a jegy jellemző tulajdonságait. Kell

Híres Mérleg Kate Winslet

Az angolok rózsája - így becézik Winslet kisasszony. Méltatói nevezték rózsaszálnak, azok a kritikusok, akik végigkísérték eddigi pályafutását, amint a bimbózó virágszál kiteljesedett, és egyre több színes szirmot bontott. A hasonlat nem túlzó, hiszen a k

Vilmos és Kate esküvőjének horoszkópja

A klasszikus mondás, mi szerint az "ellentétek vonzzák egymást" igazán helytálló Rák napjegyű Vilmos és a Bak jegyű Kate esetében. Kapcsolatukat persze nemcsak ez a kötés erősíti, hanem az is, hogy Vilmos születési Holdja ugyancsak a Rák jegyben találhat

Vilmos herceg esküvője megtöri az átkot?

Vitathatatlanul Vilmos herceg és Kate Middleton április 29-i esküvője az év szenzációja, érthető, hogy az ifjú pár horoszkópjának elemzése is az érdeklődés középpontjában áll.

Sztárok és csillagok

A sztárok folyton méregetik egymást. S ha épp nem, hát a közönség, a sajtó állítja szembe őket egymással. Vajon melyikük a legjobb, a legszebb, a legszexibb...

Híres Bak-szülöttek- képgalériával

A legtöbben nem gondolnák, hogy a tévéből vagy a címlapokról ránk mosolygó Bak-szülöttek megtévesztően hűvös külseje mögött nagyon érzékeny lelkivilág bújik meg.

Híres Vízöntő: Geena Davis

A nagy sikerű Louise és Thelma című filmmel világhírűvé vált Oscar-díjas amerikai színésznő, Geena Davis 1957. január 21-én született, a Vízöntő jegyében. Szokványosnak nem mondható a karrierje, és a magánélete sem a tipikus családmodellt példázza. Igazi

Híres Nyilas - Ezerrel pörgő poéngyáros

Amerika elismerten legkedveltebb nevettetője, a színész-rendező-producer Ben Stiller 1965. november 30-án született, a Nyilas jegyében.

Dolph Lundgren: a művelt svéd

Atletikus testalkatának és szenvtelen, mégis roppant vonzó arcvonásainak köszönhetően a svéd színészt elsősorban akcióhős szerepekkel találják meg a rendezők, s ő pillanatok alatt elhiteti a nézőkkel azt, amit amit csak akar: hol vérszomjas boxoló, hol ki

Astronet Piactér