Sokféle megoldással kísérletezett már az orvostudomány az utóbbi évtizedekben, hogy segíthessen azoknak az anyáknak, akik előre szeretnék eldönteni leendő gyermekük nemét.

Vagy azért, mert így megóvhatják valamilyen genetikai betegség öröklésétől, vagy mert már lányuk (fiuk) több is született, és szeretnének végre egy ellenkező nemű utódot is. De bármilyen módszert fejlesztettek ki, végül is vagy a törvény, vagy az egyház tilalmába ütközött. Mert “a természet rendjébe való illetéktelen beavatkozásnak” nyilvánították. Akárcsak a klónozást. Tehát még jó ideig várni kell, hogy majd áttörjék a felfedezésekkel szembeni ellenszenvet és természetesnek fogadják el, ahogy történt ez a mesterséges megtermékenyítéssel is. Viszont a gyerek után vágyakozó nők nem várhatnak éveket, évtizedeket, amíg ez az “áttörés” bekövetkezik. Ők most szeretnének kisbabát. Az asztrológusok évezredek óta tudnak egy veszélytelen és fájdalommentes megoldást a születendő gyermek nemének megválasztására, ám sokan ezt a módszert nem veszik komolyan. Pedig a gyakorlat azt bizonyítja, hogy kilencvenszázalékos biztonsággal működik. És nem kell hozzá más, mint ismerni a gyermekre vágyó nő pontos születési idejét. Ebből kiderül, hogy a születése percében hol tartózkodott a Hold. Ez a holdállás befolyásolja majd a menstruációs ciklusokat, illetve a későbbi teherbe eséseket, sőt azt is, hogy az X vagy az Y kromoszómák kerülnek-e túlsúlyba. Azt ugyanis már a kisiskolások is tudják, hogy az X és az Y kromoszómák kombinációjától függ a magzat neme. Az pedig, hogy mikor jut előnyhöz az egyik és mikor a másik, jelentősen függ a sejt környezetének pozitív vagy negatív töltésétől, és ezt a bioáram-váltakozást a holdmozgások befolyásolják.
