Reggelre virradó álmaink a lelkünk rendezettségéről, az érzelmek tiszta kifejezéséről szóltak, megértést hozhatnak lelki működéseinkre, bepillantást adhatnak az apróbb érzelmi részletekbe is.
Bolygók és házak rovat cikkei
1627 cikk
Ezt hozza a mai nap: 2014. augusztus 22.
A Hold napközben a Rák jegyében, késő este már az Oroszlánban halad, így ebben az átmenetben a lelki és családi működésekre kapunk rálátást és ideje jön, hogy lelkünk felett átvegyük az uralmat (ha esetleg beengedtünk olyan külső erőket, melyek a maguk képére akartak formálni).

Ezt hozza a mai nap: 2014. augusztus 21.
A mai nap feltüzeli az érzéseket, a lélek világát, idejét mutatja karmaoldásnak, gyógyulásnak. Gyakori eset, hogy vágyunk egy csomó kellemes, jó dologra, a hozzájuk elvezető út viszont éppen arról szól, hogy vállalunk bizonyos nehézségeket, munkákat vagy átalakításokat, amelyeket nem szívesen teszünk, de így lesz végül eredmény.

Ezt hozza ez a nap: 2014. augusztus 19-20.
Az elmúlt napokban ideje volt megnyílni mindarra, ami életünkben a bőséget, a gyarapodást jelenti, akár érzelmileg is, de anyagilag is.

Ezt hozza ez a nap: 2014. augusztus 16-18.
Termékeny, boldog idők – A béke, a harmónia, az igazság fényének megszületésére készülünk ezen a hétvégén, amely hétfőn reggel fog megtörténni.

Ezt hozza a mai nap: 2014. augusztus 15.
Ma a Merkúr bolygóé a főszerep, aki nem csak jegyet vált, de igen különleges erőket közvetít felénk!

Ezt hozza a mai nap: 2014. augusztus 14.
A mai napon, különösen a délutáni-esti órákban, bőséggel érkeznek az égi sugallatok, isteni szikrák, nagy ötletek és letisztulások. Megérthetjük az utóbbi napok történéseit, választ kaphatunk a múlt kérdéseire, felismerhetjük, miért is tér vissza ugyanaz az élethelyzet.

Bármi történik kívül, belül ettől még stabilak maradhatunk
Szaturnusz a Skorpióban (2012. október 5-től 2014. december 23-ig, majd 2015. június 15-től szeptember 18-ig) – Emberségből vizsgázunk.

Ezt hozza a mai nap: 2014. augusztus 13.
Ezen a napon a gyönyörű, szívet melengető, lelki kapukat megnyitó élmények, a szerencse és a lelkesedés, az érzelmekre való nyitás mind megjelenhet és csodálatos perceket hozhat.

Ezt hozza a mai nap: 2014. augusztus 12.
A mai nap a lelki stabilitást erősítő gyakorlatoké, a biztosodásé és a női minőség tündökléséé.