Hol járunk álmainkban? – a pszichológiai és parapszichológiai megközelítései

Az alváslaboratóriumban – a megnyugtatóan duruzsoló számítógépek zaján és a fel-felhorkanó alvó ember neszein túl –, csend honol.

Egy másik szobában egy illető, – egy fotó szemlélésében elmerülve – másra sem vágyik, minthogy gondolatai, észleletei az alvó ember álmaiban megjelenjenek. Egy intenzív, bizarr hangulatú képet szemlél, amin hiányos öltözetű hölgyek iszapbirkózása látható.

Amikor az alvó ember agyhullám-periódusai álomszakaszokról árulkodnak, az asszisztens felébreszti, és álmának tartalmáról kérdezgeti. A férfi csak az utolsó jelenetekre emlékszik; – erotika és agresszió keveredett bennük. Valami cirkuszszerű sátor zegzugos folyosóin – érthetetlen módon – egy meztelen nő elől kellett menekülnie, mindeközben egyre sűrűbb sártengeren küszködve át magát.

Ilyen és ehhez hasonló eredmények gyakran születnek az olyan kísérletekben, ahol az álmok vizsgálatát az érzékszerveken túli észlelések megfigyelésével kötik össze. Bár az alvás és az álom testi és lelki mechanizmusai még önmagukban is tisztázatlanok, tény, hogy az álmokhoz kapcsolódó misztikus, – vagy mondjuk úgy: paranormál – élmények még nagyobb feladat elé állítják a kutatókat.

Az álmok megtapasztalása az emberiség történetének kezdete óta a legszemélyesebb élményként nyújtja egy olyan tudati valóság megélését, amelyben a megszokottól láthatóan távol járunk, ugyanakkor ahhoz hasonlóan saját lényünk fürkészi benne az álomvilág beláthatatlan horizontjait. József biblikus álomértelmezését a fáraó által megálmodott hét szűk esztendőről, Emese álombéli fogantatását, Nostradamus jövőlátó álmait mindnyájan ismerhetjük, kollektív történetírásunkból az álmoknak akár történelmi szintű jelentéseiről is számtalan példát idézhetnénk. Az álmok az ősidőktől kezdve egy másik, láthatatlan világ megragadását ígérték a beavatottak számára, megfejtésüket álmoskönyvek, pszichoanalitikusok receptjei kínálják számunkra ma is.

Sorozatom olvasói már most sejthetik, hogy ezt az ezoterikus körökben oly sokszor és alaposan taglalt témát, integratív törekvéseimnek megfelelően az emberi megismerés két fő irányából igyekszem az alábbiakban megközelíteni, hangsúlyozva a pszichológia feltevéseit. A rendelkezésre álló pszichológiai elméletek nemcsak az álmok, de az alvás szerepét illetően sem jutottak még egybehangzó magyarázatokra. Nézzük meg most mindenekelőtt, mit tud, mit tart ma a természettudományos megismerés az alvás és az álmok mindannyiunk életében mindennaposan tapasztalt jelenségéről.

Hogy mennyire meghatározó állapotunkról van szó, nem árt emlékeztetni magunkat arra, hogy életünk egyharmadát tulajdonképpen átalusszuk. Speciálisan védett és kényelmes környezetet biztosítva ehhez, esténként elbúcsúzunk egymástól, elveszítjük eszméletünket, s hogy a napszakokat átívelő mozdulatlanság milyen sértetlenséget élvez, ahhoz elég, ha egy váratlan hajnali telefonhívás emlékét felidézzük. Mégis mi az, ami ennyire fontos és nélkülözhetetlen ebben a rejtélyes állapotban? Akik már végeztek sportszerű testedzést, tudják, hogy a szervezet a pihenési szakaszokban képes igazán fejlődni, aki már volt nagybeteg tudja, hogy az alvás és a testi pihenés a gyógyuláshoz is alapvető feltétel.

Az alvás szerepe még lényegesebbnek tűnik a pszichológiai folyamatokat tekintve. Egy átlagos ember két-három nap virrasztás után nyűgös, lelki ronccsá válik, állapota a részegséghez hasonló, szellemi képességei romlanak, az erős érzékszervi ingerek fájdalmassá fokozódnak, majd hallucinációk is megjelenhetnek. Az ébren maradás egy idő után tarthatatlanná válik, az illető a legképtelenebb helyzetben elalszik, mondhatjuk így – kimegy nála a biztosíték. A vezető pszichológiai elméletek szerint erre azért van szükség, mert tudatunk az éber információözönben naponta túlterhelődik, és alvás közben – álmunkban – egyfajta agyi söprögetésre, rendrakásra nyílik lehetőség.

Az alvást és az álmodást eddig együtt említettem, de itt az ideje, hogy az alvás fázisai között megismerjük a különbségeket. Valószínűleg sokan tudják azt, hogy az alvásnak különböző mélységű szakaszai váltják egymást az éjszaka folyamán – ezekre más-más agyhullám-ritmus jellemző –, illetve van több olyan szakasz – ezt az alvó ember gyors szemmozgásai jelzik (REM fázis) –, amikor az álmok megjelennek.

Az álmodás ideje alatt mérhető agyhullám-jelek legalább annyira különböznek az alvás más szakaszaiban mérhetőktől, mint mindkettő az ébrenlét állapotára jellemző jelektől. Az álomszakaszok kezdetén rendszeresen felébresztett ember, vagy kísérleti állat hiába alussza át a többi alvásállapot többórás szakaszait, ha az álom lehetőségétől megfosztják, hamarosan jelentkeznek nála a már fentebb említett aggasztó jelek. Álmodni tehát kell, illetve minden ember mindennap álmodik. E kijelentés után szinte hallom a gyors tiltakozásokat, hogy ez nem pont így van, hiszen X-nek, meg Y-nak, sőt Z-nek soha sincsenek álomélményei. De vajon így van ez? Lehet, hogy vannak olyanok, akik tényleg nem álmodnak? Folytassuk itt a témát, annyi más fontos részlettel írásom következő részében

Paulinyi Tamás szintezis.info.hu