A jósló álmok rejtélyei

Az alvás rejtélye, az álom misztériuma minden idők egyik legnagyobb talánya volt és maradt. Az alvás egyértelműen testet-lelket pihentető hatása mellett titok ugyanis, hogy mi szükség van egyáltalán az álmodásra, hogy ez az erősen módosult tudatállapot ilyenkor miért és miként működik Az a másik világ, amit éjszakánként mindnyájan megtapasztalunk – egy-két pszichológiai magyarázatkísérletet leszámítva – lényegét tekintve mindmáig misztikus ismeretlenségben létezik.

Az eddig, vagyis az írás első részében idézett álmok mind azt sejtetik, amit az emberi kultúra vallásaiban és mítoszaiban mindig is sejtetett: a halál és az álom rokonságát. Erre egyébként a halálközeli élmények különös világából is idézhetünk példát, ami az azt megtapasztalók döbbenetes tapasztalásain túl, gyakran az ismerősök, rokonok életében is különös tapasztalást, az úgynevezett perimortális halálközeli élményt eredményezhetik.

Ez, a nem is olyan ritka jelenség akkor lép fel, amikor valaki félálomban, vagy álmából ébredve azt tapasztalja, hogy egy hozzátartozója áll mellette és éppen elbúcsúzik, majd mint egy látomás, eltűnik. Ezt követően, általában másnap kapja a hírt hogy a hozzátartozó elhunyt, sokszor teljes váratlansággal, például balesetben. Mi is történik ilyenkor? Mivel magyarázhatjuk mindezt? Ezeknek a rejtélyes észleléseknek tudományos objektivitást vagy legalábbis valószínűséget adni a jelenkori gondolkodásban – talán egyedül – a tudományos parapszichológia képes.

Ennek a határtudománynak azonban több álomélmény magyarázatát illetően is valószínű feltevései lehetnek. Az álmainkban tapasztalt különleges képességek és emlékek eredői, lehet, hogy csakúgy egy nagyobb tudati realitás egészében gyökeredznek, mint ahogy valószínűleg a túlvilág üzenetei is az érzékszervileg elszigetelt elme fantáziaképein túl keresendők. A különös képességek példázataként vizsgáljunk meg végül egy újabb álomélményt:

Az álombéli repülést valószínűleg már sokan átélték, számomra ez – szinte mindig – az alábbiak szerint zajlik. Először arra figyelek fel, hogy egy felugrásból való visszaesés lelassul, szinte visszatarthatóvá válik, majd ráérzek a fent maradás, a lebegés titkára is. Hittel és kellő úszómozdulatokkal képes vagyok egyre magasabbra emelkedni, kitárt karokkal repülni, irányítottan lavírozni, kerülgetve fákat, házakat, tereptárgyakat. Elemelkedni ilyenkor – paradox módon – könnyebb az emelkedőn, mint a lejtőn, bár a lesiklások mintha lendületet és erőt adnának az újabb felemelkedésekhez. A repülések közben mindig bennem él a felismerés: most nem álmodok. Valójában – és természetesnek tűnő módon – ez a képesség az álmok birodalmában reked, hiszen napközben jól tudjuk, az ember nem szárnyas és nem repülésképes lény.

De valóban így van ez? Csupán álmaink terepén lennénk képesek repülni? A parapszichológia megfigyelései szerint voltak olyan emberek – mint például az ezernyolcszázas években élő Daniel Douglas Home –, akik képesek voltak lebegni, repülni, természetesen minden ismert fizikai közvetítő alkalmazása nélkül. Home esetenként a lábába kapaszkodó fizikusokkal együtt lebegett ki és vissza emeleti ablakokon, korábbi sorstársa, Copertinoi Szent József középkori szerzetes pedig több esetben az egybegyűlt hívők tömegei előtt emelkedett fel templomnyi magasságokba.

A hivatkozásokat még folytathatnánk, elég ha itt a keleti vallások szellemi gyakorlatainak és a levitációnak a kapcsolatára gondolunk. Ám a tény, már így is tény: az ember adott lelkiállapotokban fittyet tud hányni a gravitációnak. Mindezeket figyelembe véve könnyen elképzelhető magyarázata lehet az álombéli repüléseknek akár az is, hogy ilyenkor egy közös – pl. Jung által megfogalmazott – kollektív tudattalanból idézzük fel eme különös képességünket. A felidézés módszere pedig – csakúgy, mint a megérzéseké és az álomtelepátiáé – szinte biztosan az ún. érzékszerveken túli észlelések képességéhez kötődik.

Az alvás állapota így nemcsak a test pihenésének és regenerálódásának eszköze, de tudatunk más dimenziókba lépésének feltétele is. Hogy az alvásban megjelenő módosult tudatállapotnak nevezhető álom, az éber valósághoz viszonyítva valóban másodrendű-e, filozófiailag természetesen megkérdőjelezhető. A régi kínai bölcshöz hasonlóan – aki álmában pillangó volt –, mi sem lehetünk biztosak abban, hogy végső soron álmunkban vagyunk ébren, vagy ébren álmodunk.

Paulinyi Tamás író, pszi-kutató www.szintezis.info.hu