Bár spirituális válaszokért indultak, jegygyűrűvel tértek haza az El Caminóról. Egyikőjük sem gondolta volna, hogy ilyen váratlan fordulatot vesznek az események, de hát néha az élet írja a legromantikusabb történeteket!
2013-ban a Kaliforniában élő Loni Philbrick-Linzmeyer elhatározta, hogy elindul az El Caminón, és biztos volt benne, hogy ezt az utat egyedül kell végigcsinálnia – olvashatjuk a travelo.hu oldalon. Éppen túl volt egy szakításon, és elbizonytalanodott a jövő terveit illetően. Válaszokra volt szüksége, ezért döntött amellett, hogy felkeresi a zarándokhelyet.
Ezzel egy időben az Atlanti-óceán túloldalán, Dániában, a 24 éves Kjartan Bergqvist az orvosi egyetem felénél járt, és éppen azon vívódott, jó döntés volt-e, hogy ezt a hivatást választotta. Egy volt barátnőjétől hallott egyszer az El Caminóról. Egyik késő este, amikor az orvosi tankönyveket kellett volna bújnia, azon kapta magát, hogy a Caminóról álmodozik. Végül még Loninál is spontánabb volt a döntése, hogy nekivág. Már másnap elmentem Koppenhágába, vett egy pár túrabakancsot és egy hátizsákot, és gyakorlatilag még aznap felszállt a Párizsba tartó vonatra.
A magyarul Szent-Jakab útnak is vezetett zarándokút 800 kilométeren halad keresztül Franciaországon, Portugálián és Spanyolországon. Több kiindulási pontja is van, az útvonalak pedig egy bizonyos ponton csatlakoznak, és a spanyol Santiago de Compostela városában és annak látványos katedrálisánál érnek véget.
Loni és Kjartan pár nap eltéréssel indultak el a zarándokúton Párizsból. Mind a ketten meg voltak győződve róla, hogy egyedül kell végigjárniuk az utat, de aztán másképp alakultak a dolgok…
Furcsa sugallatok
Kjartan és Loni körülbelül két héttel az utazásuk után találkoztak először. Éppen egy erdős területen haladtak, nem messze a spanyol Burgos városától.
A caminósok között szokásos Buen Camino-val üdvözölték egymást, és egy pillanatra találkozott a tekintetük. Majd pár szót váltottak az időjárásról, de külön folytatákk útjukat.
Ahogy Loni elindult, egy meglepő gondolat futott át a fején: „Koppenhágába tudnék költözni ezért a srácért.” Eközben Kjartan is azon kapta magát, hogy abban reménykedik, hogy útjaik újra keresztezik egymást.
Mintha egy filmrendező írta volna meg a történetet, azon az estén a két idegen ugyanabban a burgosi fogadóban kötött ki, ahogy sok más caminós is. Amikor Kjartan észrevette, hogy Loni besétál, el volt ragadtatva. “Egyenesen odarohantam hozzá” – meséli.
Az események ezután felgyorsultak
Egy ponton Loni megemlítette, hogy azt tervezi, hogy a következő napot pihenőnapnak tekinti, és inkább szétnéz Burgosban. Bár Kjartannak nem ez volt az eredeti terve, úgy döntött, ő is így tesz.
Amikor Loni másnap a városnézéshez készülődött, Kjartan odament hozzá, hogy meghívja egy kávéra. Nem igazán volt egyértelmű, hogy ez egy randimeghívás-e, vagy a férfi egyszerűen csak nagyon szereti a kávét, mindenesetre a beszélgetés nagyon könnyedén ment.
Végül az egész napot Burgos utcáin sétálva töltötték, és estére nem volt kérdés, vibrál köztük a levegő. Ugyanakkor a kétely is felébredt bennük, hiszen nem azért jöttek, hogy párt keressenek maguknak.
Úgy döntöttek, hogy a következő napot külön töltik, majd este újra összejönnek, és kitalálják, hogyan tovább.
Időközben Loni a saját maga számára is meglepő következtetésre jutott: rájött, hogy a lehető legsebezhetőbb dolog, amit tehet – és valószínűleg ez volt az a fejlődés, amire vágyott –, az lenne, ha megnyílna, és valaki mással folytatná az utat.
A következő hetekben együtt haladtak. Minden nap, amikor felébredtek, megkérdezték egymástól, hogy még mindig együtt akarnak-e menni. Legtöbbször igen volt a válasz, de aztán volt olyan is, amikor egyikük egy kis egyedüllétre vágyott. Ilyenkor megbeszélték, hol találkoznak legközelebb.
Ahogy teltek-múltak a napok, Loni és Kjartan egyre közelebb kerültek egymáshoz. Gyönyörű vidékeken, búzamezők és szőlőültetvények mellett sétáltak, és csak beszélgettek és beszélgettek. Meséltek egymásnak az életükről, megtárgyalták ki mit gondol a világ nagy dolgairól, beszéltek a jövőbeli reményeikről, a házasságról.
Az út végéhez érve
Az éjszaka közepén sikerült megérkezniük Santiagóba. Szürreálisnak érezték látni végre a katedrálist, amelyet csak a holdfény világított meg. Az összes szálloda zárva volt, így az utcán töltötték az éjszakát, közös hálózsákban.
„Rájöttem, hogy nem akarom, hogy ennek vége legyen, nem akarok úgy hazamenni, hogy ne legyen Loni az életemben.” – mesélte Kjartan.
Loni is hasonlóan érzett. És az elérhetőségek cseréje, a kapcsolattartás ígérete nem tűnt elégnek. Még a távkapcsolat is kevésnek tűnt.
„Nem akarok nélküled hazamenni.” – mondta Kjartan Loninak másnap, amikor már Santiagóban voltak.
“Én sem.” – mondta Loni.
„Akkor már eldőlt.” – mondta Kjartan.
“Hogy érted?” – kérdezte Loni.
“Tényleg meg kell kérdeznem?” – így Kjartan.
“Igen, igen.”
Majd Kjartan hangosan kimondta a mágikus szavakat: „Hozzám jössz feleségül?”
A pár hat hónappal később Kaliforniában kötött házasságot. jelenleg Dániában élnek, és boldogan nevelik három két nyelven beszélő gyermeküket.
