A csoda nem természettudományos fogalom, leginkább azt jelzi, hogy valami kívül esik a fizikailag lehetséges határain.
Ugyan az elmúlt pár száz év technikai és tudományos fejlődése a csodákat a mesék és a babonaság világába száműzte, manapság az ezotéria és a spiritualitás újraéledésével, a csoda sokaknál újra a valóság részévé vált. A mai ember csodavárása azonban már nem a régi időket idézi, egy szűk rétegtől eltekintve a többséget a szélsőségek, vagyis a kritikátlan hiszékenység és az ugyanúgy kritikátlan szkepticizmus jellemzi. Nézzük meg hát közelebbről, hogy mi a csudát is tudunk a csodák valóságáról, és a hozzájuk fűződő emberi érzelmek okáról.
Csodák a múltban
Bár az emberi kultúra ősi mitológiái és vallási iratai hemzsegnek a csodáktól, ezeket manapság jobbára ugyanúgy mesés túlzásoknak tartjuk, mint a tudományos felfedezések által már jóval meghaladott teremtéstörténeteket. A homályba vesző múlt mitikus történetein túl azonban, a nagy vallásalapítók és próféták csodatételeit már sokan más szemmel nézik, ennek pedig némi valóságalapot a parapszichológia megfigyelései is adhatnak. Ennek megértéséhez vizsgáljuk most meg más oldalról is, például a Bibliából ismert krisztusi csodákat.
Jézus csodatételei, a bénák és vakok gyógyítása, az étel megsokszorozása, a vízenjárás, vagy Lázár feltámasztása, mind túlmutatnak a racionálisan elképzelhetőn, mégis összekapcsolhatóak bizonyos parafenomének által produkált pszi jelenségekkel. A parapszichológia százötven éves múltja ugyanis jó pár döbbenetes megfigyelést tett a csodák területén, beleértve a legképtelenebb eseteket is. A pszi-kutatás egyik leghíresebb alakja az ezernyolcszázas években élt amerikai Daniel Douglas Home volt, aki túlzás nélkül állíthatóan a krisztusi csodákhoz hasonló képességekkel dicsekedhetett.
A skót származású férfi már gyerekkorában kitűnt különös megérzéseivel és médiumi látomásaival, felnőttként azonban már a legkülönfélébb parajelenségeket tudta előidézni. Kezdjük azzal, hogy Home – a kor médiumaival és parafenoménjeivel ellentétben – szeánszait nem elfüggönyözött, gyertyafényes környezetben, hanem napfényes szobákban és szigorú tudósok jelenlétében tartotta, így egész pályafutása alatt egyetlen csalást sem lehetett rábizonyítani.
Egyik „mutatványa” a tűzállóság volt, kezében percekig tudott fehéren izzó parázsdarabokat tartani, sőt sértetlenül viselte azt is, amikor fejét hosszan a kandalló tüzébe tartotta. Home emellett arra is képes volt, hogy testét akaratlagosan kb. húsz centiméterrel meghosszabbítsa, de a legdöbbenetesebb készségének a lebegtetés és a lebegés számított. Fizikusok ellenőrzése közben tudott levegőbe emelni különféle tárgyakat, amihez egy kísérleti ketrecet is készítettek számára a trükkök kiküszöböléséhez. Home így is lebegtetni tudott például egy – a ketrecbe zárt – tangóharmonikát, ráadásul – természetesen érintés nélkül – egyszerűbb dallamokat is játszott rajta. A legkomolyabb csoda azonban saját levegőbe emelkedése volt, sőt előfordult, hogy egy olyan karosszékkel emelkedett több méter magasba, amibe több szkeptikus tudós is kapaszkodott.
Home csodái már valószínűbbé teszik, a korábbi történelmi korok egy-két hasonlóan bizarr esetét is, például Copertinói Szent József lebegéseit, aki vallási elragadtatásában, mint középkori keresztény pap emelkedett templomtornyok magasságába, vagy az olyan közép- és újkori szentek, vallási vezetők és próféták csodáit, akik hasonló paraképességekről tettek tanúságot. Ezek a korai esetek utólag természetesen már nem bizonyíthatók, sőt ma már Home alig százötven éves szerepléseinek valóságosságát is sokan kétségbe vonják. Nézzük hát meg, mit állíthatunk bizonyosan a jelen csodáiról.
Hogyan vizsgálták a pszi-kutatók a későbbiekben ezeket a jelenségeket? Paulinyi Tamás cikkének második részében erre is fény derül!
