A halálnak ezer arca van. Mind közül az egyik legkülönösebb és legbizarrabb a spontán emberi öngyulladás, amelynek során a test egy része úgy ég el, hogy a környezetében semmilyen kárt nem okoz. Sokan kételkednek a lehetőségében. Hogy valóban létezik-e és
Az orvosi körök sokáig elutasították a spontán égés okozta haláleseteket, az ilyen híreket régebben babonaságnak tartották, újabban pedig az emberek tájékozatlanságával, a szenzációhajhász sajtó közreműködésével magyarázzák. Különös kalandra vállalkozott a világhírű rockbanda, az Iron Maiden zenekar frontembere. Bruce Dickinson a spontán emberi öngyulladás okait keresi és vizsgálja a Viasat Explorer csatornán látható, azonos címet viselő ismeretterjesztő filmben. Nincs könnyű helyzetben, hiszen – bár a jelenség hosszú évszázadok óta ismert – a tudomány a mai napig nem tudott rá megfelelő magyarázatot adni. Vagy inkább nem nagyon akarta tudomásul venni. Csakhogy a jelenség létezik, emberek százai, ezrei haltak és halnak meg úgy, hogy tudományosan megmagyarázhatatlan okból lángra lobbannak.
Az öngyulladásnak nevezett halálesetek visszatérő jellemzője a véletlenszerűség, a spontaneitás, valamint az, hogy a test erősen megég, vagy hamuvá lesz, sokszor csak a végtagok maradnak épen. Ugyanakkor az áldozat környezetében nincs jele annak, hogy bármilyen tűz keletkezett volna: épen marad az illető ágya, a rajta lévő ruha, cipő vagy a közelében lévő tárgyak, újságok. Semmi sem utal arra, hogy gyújtogatás vagy beleset történt volna. A hátborzongató halálesetek egyik legkorábbi példája a Verona mellett élt Cornelia Baudi grófnő pusztulása 1730-ból. Alighanem az ő esete ihlette meg Charles Dickenst, aki jó egy évszázaddal később, 1852-ben az Örökösök című regényében ilyen halált szánt az egyik szereplőjének. A népszerű angol író könyve nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a különös jelenség a tizenkilencedik század végére széles körben ismertté váljon.
Bár a tudományos körök teljes mértékben elutasították a spontán emberi öngyulladás lehetőségét, akadtak olyan tudósok, orvosok, halottkémek és más szakértők, akik próbáltak magyarázatot keresni a jelenségre. Mindenekelőtt Charles Fort tett erőfeszítéseket annak érdekében, hogy az 1900-as évek első felében összegyűjtse és dokumentálja a sajtóban és a különböző orvosi folyóiratokban addig megjelent cikkeket, írásokat, beszámolókat. Helyzetét nehezítette a hatóságok eljárása. Amikor ugyanis egy-egy haláleset vizsgálata során megmagyarázhatatlan körülmények merültek fel, a bonyodalmak elkerülése végett a gyulladás okaként gyakran valami elfogadható történés került a jegyzőkönyvekbe: ágyban dohányzás, emberi felelőtlenség, kályhából kipattanó szikra, stb.
Hogyan is lehetne elfogadni a test teljes elégésének tényét? Hiszen az emberi test hatvan százaléka víz. Mitől gyulladhatna meg és éghetne folyamatosan? A csontok csak 1650 fokos hőmérsékleten olvadnak meg. A krematóriumokban 1100 fokon órákon át hamvasztják a tetemeket. Az esetek egy részében viszont szó sincs ennyi időről, az áldozatot sokszor percekkel a halála előtt még látták, beszéltek vele. A legnépszerűbb feltevésnek sincs igazságalapja, amely szerint összefüggés lenne az alkoholfogyasztás és a spontán emberi öngyulladás között. Az alkohol sokkal alacsonyabb hőmérsékleten ég, mint hogy lángra tudná gyújtani az emberi húst. Igazából nem számít, mennyi alkohol és milyen koncentrátumban van jelen a szervezetben, soha nem tudja elérni azt a hőmérsékletet, hogy az emberi test meggyulladjon.
Az viszont megint megmagyarázhatatlan körülmény, hogy az áldozatok némán mennek a halálba, nem kiabálnak, és semmi jele annak, hogy küzdöttek volna az életükért. Vajon mi lehet az, ami teljes tehetetlenségre kényszeríti ilyenkor az áldozatot?
