A legkorszerűbb napelemes technológiák kutatására is alkalmas az a megújult infrastruktúra, amelyet Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke adott át a mai napon a MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetének. A kutatási technológia
Tények Talányok rovat cikkei
180 cikk
Nevek és rezgésszámok
Állítsd a sorsot szolgálatodba! A számmisztika szerint nevünk befolyásolja a szerencsénket, de akár a bajt is vonzhatja. Minden szülő azt szeretné, ha gyermeke sikeres lenne, de arra kevesen gondolnak, hogy ebben segítheti, ha szerencsés nevet választanak

Titokzatos Ezüstszál
Az Ezüstszál láthatatlan köldökzsinór földi megtestesülésünk és a lelkünk között, amely velünk együtt érkezik meg születésünkkor, és amely halálunk után elszakad, hogy szabadon engedje lelkünket – levetett porhüvelyünk fogságából.

Mihály arkangyal, a védelmező
Mihály arkangyal a mennyei hadsereg vezére, aki lángpallosával lesújt a gonoszra és fáradhatatlanul védelmezi a jót. Ő Isten harcos angyala, az égi seregek legmagasabb rangú vezetője, aki segíti a hozzá fordulókat, és a világ békéjének megvalósítására tör

Gyógyítás – a másvilágból
Egyre több beszámoló lát napvilágot a másik világból származó segítségről és útmutatásról, és időnként sürgető okok merülnek fel, amelyek hatására a túlvilági segítség megismerteti magát velünk. Időnként meg tudja ezt tenni, más alkalmakkor viszont kultur

Az Akasha-krónikák titkai
Valahol, az Univerzum egy titkos – földi szemeink számára láthatatlan – szegletében létezik egy könyvtár, amelyben információkat őriznek múltunkról, jelenünkről és jövőnkről. Létezésünk (beleértve a növényeket, állatokat és embereket) minden egyes momentu

Hipnózisban
Van egy virágom. Margaréta formájú, sárga közepű. A szirma barnásvörös, a szára hosszú, törékeny. Vigyázni kell rá, meg ne sérüljön. A levelei semmitmondók, pöndörödöttek, kicsik. Ez az én virágom. Ez a virág én vagyok.

Létünk törvénye: a karma
A karma napjaink talán legnépszerűbb és legtitokzatosabb szava. Egyre többen használják, miközben nincsenek tisztában a jelentésével. Illetve azért annyit tudnak, hogy múltbeli kapcsolatokról, tartozásokról van szó, amelyek befolyásolják a jelen életünket

Karmikus anyajegyek
Vajon van-e jelentésük a különféle testtájakon elhelyezkedő anyajegyeknek, bőrelváltozásoknak, sérüléseknek és esetleges fogyatékosságoknak? A reinkarnáció elméletét elfogadó szakemberek szerint a válasz: egyértelmű IGEN.

Az évtized legnagyobb felfedezései
A Discovery News szerkesztősége azon szempontok szerint szerkesztette top 10-es listáját, hogy mely felfedezések gyakorolták a legnagyobb hatást életünkre és világról alkotott ismereteinkre.