A víz nem egyszerűen csak éltető elem, nemcsak a legősibb alappillére a földi létnek. Látszólag ugyan teljesen egyszerűen épül fel, molekulái
két hidrogén- és egy oxigénatomból állnak, mégis rendelkezik egyfajta közvetítő erővel, amely ezt a világot kapc
Napjainkban is élő szokás, hogy bármerre vetődik az utazó, érmét dob a szökőkútba, hogy megörökítse ottlétét, vagy hogy a víz szellemének áldozva egyszer visszatérhessen ugyanoda. A víz ugyanis az időfolyam és a jelen pillanat közvetítőjeként szerepel, elraktározza és magába olvasztja a pillanatot, egyesítve a végtelen idővel. A víz ugyanakkor tisztító hatású, a fizikain túl a lelki és szellemi dimenziókba is elhatol. Ezért is bírtak és bírnak a mai napig szakrális jelentőséggel a híres folyók. Keresztelő Szent János a Jordán vizében keresztelte az embereket, mosta le bűnüket és nyert bűnbánatot számukra. A víz által megtisztulnak és újjászületnek a hívők. A keresztelés rituáléja ma az egyház kötelékében mint beavató szentség működik.
Mágikus erejű folyók
Az indiai Gangesz a hinduk legszentebb vize, Ganga, a megtisztulás istennőjének megtestesítője. Hitük szerint akár egyetlen cseppje is képes a hívő zarándokok lelkét földi bűneiktől megtisztítani, s így haláluk után megszabadulnak az örökös újjászületés szenvedéseitől. Ezért évente milliók zarándokolnak a folyóhoz, abban reménykedve, hogy ha isznak a vizéből és megmerítkeznek benne, megszabadulnak bűneiktől, s gyógyulást is nyernek.
|
Csodás vízfakasztás
A vízhez kapcsolódóan különféle varázslatok is fennmaradtak. A legismertebb történetet a Biblia örökítette meg: ez Jézus első csodatétele, amikor is a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatta. Mózes és Sámuel nevéhez pedig a vízfakasztás csodája fűződik: Mózes pálcájával vizet fakasztott a kősziklából, míg Sámuel szavára eső esett nyáron, a legnagyobb aszály idején, búzaaratáskor. Mózes a tengert választotta ketté, hogy a zsidók kivonulhassanak Egyiptomból. Magyar legenda szerint Szent László fakasztott vizet. Csodájának története az egész Kárpát-medencében elterjedt. Az egyik legenda szerint a király szavára, fohászára tört fel a forrás, a másik szerint akkor, amikor Szent László kardjával a sziklába vágott, de maradt fenn olyan történet is, amikor a lova patkója nyomán fakadt fel a víz. A legenda ez utóbbi változata a kereszténység felvétele előtti idők szakralitására utal, hiszen akkoriban a lovat varázslatos lényként, táltosként tisztelték. A ló az az erő, amely a lovast akadálytalanul átviheti az egyik létsíkról a másikra. A forrásfakadás során összekapcsolódik ez a két sík, s az égi sík, a táltos a földben hagyja lenyomatát, amiből a víz feltör. Tehát a fizikai világban létező elem, a víz feltöltődik a táltos erejé-vel, ami egyszerre képviseli az égi, földi és alvilági erőket is.Esőisten megidézése
Az égből való vízfakasztás mágiája néprajzi hagyományainkban is fellelhető, igaz, kicsit másképp. Lényege, hogy az esővarázslás alkalmával gyermekek, nők vonultak végig a falun, egyiküket zöld gallyakkal, levelekkel borították. Közben énekeikben esőt kértek a szántóföldre, szőlőre, búzára, kukoricára, és a falu lakosai a zöld lombba öltözöttet vízzel öntözték. Az eső utánzásával akarták előcsalogatni az égi áldást. De ismert olyan esővarázslás is, amikor ekét húztak a patak vizében, vagy a falu legöregebb asszonyának alsószoknyáját áztatták be a legközelebbi folyó vizébe. Voltak helyek, ahol szárazság alkalmával lányokkal szántatták körül a vetést. A bibliai Sámuellel ellentétben itt nem varázserővel rendelkező személy kéréséről van szó, hanem az esőistenhez, az eső szelleméhez való fohászkodásról, ami – vagy aki – az ember és a természet fölött állva eldöntheti, hogy küld-e esőt vagy sem.
