Harmincmillió éves régészeti leletek – a föld mélyéből

Ha úgy képzeljük el az emberiség történelmét, mint egy hatalmas múzeumot, amelyben minden tudás megtalálható e témáról, akkor azt találjuk, hogy e múzeum számos szobáját belakatolták. A tudósok elzárták a tényeket, amelyek ellentmondanak a történelem általánosan elfogadott tényének. Sokan, anélkül, hogy megnéznék a régebbi bizonyítékokat, azt feltételezik, hogy „valami nincs rendben velük”, és eleve elutasítják a létét, igazságát. Mert ez kényelmesebb, mint belegondolni: vajon kik lehettek az emberiség igazi ősei? Mi van, ha nem csak abban a néhány ezer évben élt ember a Földön, amiről az iskolákban tanultunk, hanem volt civilizáció bolygónkon már évmilliókkal korábban is.
Az amerikai földrészen, a kaliforniai aranyvidéken, a Sierra Nevada hegység lejtőinek ősi folyómedreiben az aranybányászok először aranyrögöket és – szemcséket mostak ki a hordalékból, hamarosan azonban kevesellték a kézi erővel szerzett nemesfémet, ezért robbantással próbálták a felszínre hozni az aranyat a hegy mélyéből. A bányákból olyan tárgyak is előkerültek, amelyeknek a kora meglehetősen kétes volt, hiszen az a réteg, ahol addig lapultak, legalább pliocén korú. 1871-ben Llewellyn Piercey a következő írásos tanúbizonyságot adta:
„Én alulírott Llewellyn Piercey, ezen a napon átadtam Mr. C. D. Voynak egy bizonyos kőmozsarat, amelyet nyilvánvalóan emberi kéz készített, hogy őrizze meg az őskő-gyűjteményében. Ezt a mozsarat 1862-ben ástam ki a Table Moutain alatti hordalékból, körülbelül 3200 láb mélyen a felszíntől, a bazalt alól, amely több int 60 láb mély volt. A mozsarat tartalmazó hordalék 33-55 millió éves!”
Idahóban 1912 – ben, kis agyagszobrocskák kerültek egy 300 láb mélységből, egy kútból. A feljegyzések tanúsága szerint mielőtt a szobrot megtalálták, áthatoltak ötven lábnyi talajon, aztán tizenöt lábnyi bazalton, majd váltakozó homok szivattyú számos agyaggolyót hozott el, amelyek közül néhány több mint két hüvelyk átmérőjű volt, és vasoxiddal volt bevonva. E réteg alsóbb rétegeiben betemetődött földfelszínre utaló bizonyítékokat találtak, amelyeket vékony növényi humuszréteg fedett. Innen hozták fel a kérdéses alakot is, háromszázhúsz láb mélységből. De találtak aranyláncot a karbonkorszaki szénben Illionoisbnan. A tíz hüvelyk hosszú láncocska be volt ágyazódva a szénbe. Dél-Afrikában pedig sok száz vésett fémgömb került elő. J. Jimson szerint a gömbök két csoportra oszthatók: „az egyik szilárd kékes fém, fehér pettyekkel, a másik típus pedig egy öreges gömb, fehér, szivacsos középső résszel”. Néhány gömböt a Klerksdorpi Múzeumban őriznek. „Ezek a gömbök igazi rejtélyek. Úgy tűnik, mintha ember készítette volna őket, ugyanakkor azonban a földtörténet azon időszakában,.amikor nyugovóra tértek a sziklában, még nem létezett értelmes élet? Ilyen még sosem láttam” – mondta a leletekről Roelf Marx, a múzeum kurátora. A geológusok szerint a gömböket összekeményedett limonit alkotja. A limonit egy fajta vasérc. Az összekeményedett limonit egy tömör, gömbölyű kőtömeg, amelyet egy középpont körüli cementálódás alakít ki. Tehát embernek hozzá se kellett nyúlnia, hogy kialakuljon. Ezzel a hipotézissel azonban van egy kis probléma: a gömbök keménysége. A fémgömböket ugyanis még acélheggyel sem lehet megkarcolni, ami azt jelzi, hogy különlegesen kemények. Az ásványok általános leírása szerint a limonit meg sem közelíti ezt az állapotot. Ráadásul az összekeményedett limonitok általában csoportokban jelennek meg, összetapadt szappanbuborék-halmazhoz hasonlóan, ám a talált fémgömbök egymástól elkülönülten, teljes gömbként helyezkedtek el a bányában, és nagyon jól látszanak rajtuk az oldalukon futó párhuzamosan vésett minták. De ha nem a természet hozta létre, akkor vajon kik készítették a 2,8 milliárd éves ásványi üledékbe került tárgyakat? Franciaországban 1968-ban Y. Druet és H. Salfati bejelentette, hogy félig ovális fémcsöveket fedeztek fel, amiknek a formája azonos, de a méretük eltérő. Kérakori mészkőben találták őket. A leletet rejtő mészkőréteget egy kőbányában tárták fel Saint-Jeran de Livetben, és legalább 65 millió évesre becsülik! Belgiumban a 20. század elején bukkantak érdekes leletekre a kutatók. A. Rutot, a brüsszeli Királyi Természettudományi Múzeum konzervátora egy sor olyan felfedezést tett, amely a 20. század elején új megvilágításba helyezte a kőkori szerszám-maradványokat. A Rutot által azonosított tárgyak (pattintott kőeszközök: kések, végkaparók, árak, és egy tűzgyújtásra alkalmas kovakő) lelőhelye ugyanis az Ardennek területén egy olyan homokbánya eligocén rétege – vagyis a tárgyak minimum 25-38 millió évesek. „Egy súlyos problémával állunk szemben – jelezte Rutot -, olyan lények létezésével az oligocénben, akik elég intelligensek voltak ahhoz, hogy változatos, jól felismerhető eszközöket gyártsanak és használjanak. 1917- ben Wilhelm Freudenberg, a német hadsereg geológusa Antwerpen mellett talált legalább 7 millió éves tárgyakat, és bizonyítottnak vélte, hogy abban a korszakban intelligens emberi lények a tüzet is használták már.
Michael A. Cremo és Richard L. Thompson kötetnyi régészeti leletet gyűjtött csokorba Az emberi faj rejtélyes eredete című könyvében – e leletek Amerikától a Távol-Keletig arra utalnak, hogy igenis sokkal idősebb az emberi faj, mint eddig tudtuk. 1968-ban William J. Meister, műszaki rajzoló és amatőr természetbúvár, a háromkaréjú rákok gyűjtője bejelentette, hogy az Utah-i Wheeler Shale-ban, az Antilop forrás mellett cipőlenyomatot talált. Ezt a cipő-szerű lenyomatot Meister akkor fedezte fel, amikor felnyitott egy agyagpala-tömböt. A lenyomaton belül világosan kivehetőek voltak a háromkaréjú ősrákok és a kihalt tengeri ízeltlábúak maradványai. A saroklenyomat egynyolcad hüvelykkel jobban nyomódott be a kőbe, mint a talp. „Világosan kivehető, hogy a lábnyom a jobb lábé volt, mert a szandál jellegzetes módon jobban el volt használódva a sarok jobb oldalán” – írta Meister a leletről szóló cikkében. Az agyagpala pedig, amely a lenyomatot és az ősrák-kövületeket tartalmazta, a kambriumból származik, úgy az 505 és 590 millió évvel ezelőtti időszakból. Azok a tudósok, akiket értesítettek Meister felfedezéséről, nem tartották érdekesnek a lábnyomot. „Tájékozatlan emberek a furcsa környezeti hatások nyomait tartják tévesen megkövült leletnek” – szólt a hivatalos vélemény, és meg sem nézték, ugyan mi lehet, amit a kutató talált. Lehet, hogy csak a természet fura játéka a cipőlenyomatnak látszó nyom. De vajon mivel magyarázhatóak azok a kis tárgyak, amik a világ legkülönösebb múzeumában Acambaro városkájában kerültek kiállításra? Itt ugyanis közel 200 ős-amerikai kerámiatárgyat mutatnak be (és több ezer hever még a pincében, kiállításra várva), többek között kereken ötven dinoszaurusz-szobrot. A kiállított figurák igazolhatóan több ezer évesek, azaz olyan időben keletkeztek, amikor az emberiség még semmit nem tudhatott a dinoszauruszokról. Vagy talán mégis?

1944 és 1952 között csaknem 33 500 figurát ástak ki Acambaróban a földből. Fura szobrocskák mindenféle emberi figurák – melyek a legkülönbözőbb rasszokat képviselték az európaitól az eszkimóig – olyan szörnyszerű állatok között hevertek, amik leginkább dinoszauruszokra emlékeztetnek. Bébiszauruszok, amiket asszonyok etetnek, dinók, melyeken emberek lovagolnak. A C14 – es izotópos kormeghatározás szerint a szobrok kereken 6500 évesek! Vajon honnan tudták a művészek, hogy miként kell megformázni ezeket az állatokat?
Közép-Afrikában, a mai Zaire és Uganda között egy alighanem élt egy magányos zseni úgy 15 ezer évvel ezelőtt, mással ugyanis aligha lehet magyarázni azt a kis történelem előtti számológépet, amely a ma kutatóit ámulatba ejti. Az úgynevezett „Ishango – csont” épp csak 10 centiméter hosszú, és 1950 – ben találták az Edward tónál. A rejtélyes számoló rúd ma Brüsszelben a Természettudományok Királyi Intézetének múzeumában található. A felfedező számára első pillantásra szembe tűnő volt számos rovátkája. Lágyan hajlított formája és a felső végén található kvarcköve, ami miatt inkább egyfajta varázspálcának tartották. De hamar feltűnt az is, hogy a vágásszerű jelek a felületen valószínűleg számokat jelképeznek, majd minél tovább hasonlította a feltáró régész a vágáscsoportokat, annál világosabbá vált számára, hogy összetett számokkal van dolga. Az egyik sor nyilvánvalóan a 10 – es számra épül, hiszen a bemetszések állandóan a 20+1, 20-1, 10+1, 10-1 elv szerint csoportosulnak. Egy másik sor mutatta a 10 és 20 közötti prímszámokat, a harmadik pedig a kettővel való szorzást. Más szakemberek később ennél is több matematikai összefüggést fedeztek fel. Volt tudós, aki a rejtélyes számolórudat holdnaptárnak vélte, Vladimir Pletser, az Európai Csillagászati Ügynökség mérnöke végül 1999 – ben egy harmadik megoldási javaslatot dolgozott ki, mi szerint az ábrázolt számok mindig a 12-es szám kontextusába helyezhetőek. Hogy végül is mire szolgált a varázspálca, azt csak további kutatások deríthetik ki.