A kelták Közép- és Nyugat-Európában élt ókori indoeurópai népek, népcsoportok voltak. Sokáig a gallokkal azonosították őket, azonban ez mára elavulttá vált: a gallok csak egy népcsoportja volt a keltáknak, akik Gallia (a mai Franciaország) területén éltek
Kelták Európában
Tévedés lenne azt hinni, hogy kelta népek csak a mai Írország, Franciaország és Spanyolország területén éltek. A kelták a Kárpát-medencében is megjelentek, és továbbépítették a korábbi népek nagy földvárait, úthálózatot létesítettek. A kelták és a helyi őslakosság keveredése kitűnik a régészeti leletekből. A Dunántúlon illír-pannon törzsekkel, az Alföldön a szkítákkal, Erdélyben a dák néppel keveredtek. A Duna mentén a leghíresebb kelta települések voltak: Győr (Arrabona), Bécs (Vindobona), Óbuda (Aquincum), Belgrád (Singidunum), Szekszárd (Alisca).A kelta mitológia csodálatos lényei
A kelta mitológia elemei elsősorban Tolkien regényei által váltak ismertté. A Gyűrűk Ura trilógia (illetve A szilmarilok, A babó) keltette életre a kelta-germán mitológia fantasztikus lényeit, mint az orkok, a tündék vagy a törpök – rendkívül sok átfedés fedezhető fel a korabeli mondai elemek és a tolkieni meseszövés eszköztárában. A kereszténység elterjedése előtt a kelták istenekkel és más csodálatos (olykor emberfeletti) lényekkel népesítették be világukat. Írországban éppúgy, mint a mai Wales területén vagy Galliában. Az elszórtan élő kelta népek hitvilága vidékenként változott, nyelvük és szokásaik azonban közel azonosak voltak mindenütt. Papjaik, a druidák szent fák – amilyen például a tölgy és a mogyorófa – tövében gyakorolták a mágiát, és jósolták meg a jövőt.
Vegyülő hit- és mondavilág Idővel a rómaiak által meghódított kelta népek romanizálódtak, átvették a rómaik vallását. A kereszténység terjedésével a kelta vallás és mitológia háttérbe szorult, de néhány jellegzetesség megmaradt. Így keletkezett az 5-6. században az Artúr-mondakör. A kelta mitológia a későbbiekben sem tűnt el nyom nélkül, így tudunk az ősi Írország hitvilágáról, a mondakörökről. A szomszédos népek mondavilága azonban keveredett egymással, így például nem lehet egyértelműen meghatározni, hogy Trisztán és Izolda története a germán, vagy a kelta mitológiához tartozik-e.
A titokzatos druidák A druidizmusról is nagyon szűkösek a források. Annyit lehet tudni, hogy a druidák a kelta vallás papi rendjét alkották a kelta társadalmakban, amíg vallásukat ki nem szorította a Római Birodalom hite, illetve a kereszténység. A druidák egyszerre voltak papok, döntőbírók, gyógyítók és tudósok. A druida bölcsesség nagy mennyiségű, fejből megtanult versben öröklődött: bizonyos források szerint ezek elsajátításához 20 évre volt szükség. Híres druida tanítóközpont volt a wales-i Anglesey (Ynys Mőn) varázserejűnek tartott tavainál, ahová Európa különböző részeiből érkeztek a druidák. Arról azonban nem maradt fenn forrás, hogy mit tanítottak itt. A szájhagyomány útján őrzött druida szent énekekből, imaformulákból, varázsversekből még fordításban sem maradt fenn egy sem és a hozzájuk kapcsolt legendák is mind csak római és keresztény interpretációk. A druidák több istenben hittek, ugyanakkor az istenek között tiszteltek bizonyos természeti elemeket is, mint a nap, a hold, a csillagok, a tölgyfákat és egyéb növényeket – pl. fagyöngy, magyal, sülzanót -, ligeteket, hegycsúcsokat, patakokat, tavakat. A tűz több istenség jelképe volt egyszerre, és a nappal, a tisztasággal kapcsolták össze.
Ősi kelta ünnepek
Naptárukat a nap, a hold, és a vegetáció ciklusai határozták meg. Régészeti bizonyítékok vannak rá, hogy szertartásokkal ünnepelték a napéjegyenlőséget, illetve az év leghosszabb és legrövidebb napját, illetve a hold ciklusainak négy más kiemelt napját. Ezek közül az Imbolc (Imbolg) a tavasz érkeztét, a Beltane (Beltain) a tavasz után kiteljesülő életet, a Lughnasadh Lugh napisten hatalmát, Samhain az élők és a holtak világa közti korlát megszűntét jelképezte. E négy utóbbi ünnep időzítését a telihold jelenléte, illetve a természet ciklikus változásai határozták meg. Imbolg teliholdkor volt, félúton a tavaszi napéjegyenlőség és a téli legrövidebb nap között, Beltane a tavaszi napéjegyenlőség és a nyári leghosszabb nap között, Lughnasad a leghosszabb nyári nap és az őszi napéjegyenlőség között, Samhain az őszi napéjegyenlőség és a legrövidebb téli nap között. Az Imbolg elemei megőrződtek a február 2-án tartott amerikai és kanadai mormotanap (Groundhog Day) ünnepben, a Beltané a húsvétban, a Samhainé a Halloween és a Mindenszentek ünnepekben.
Julius Caesar a druidákról A druidákról Julius Caesar A gall háború című műve adja a legteljesebb képet. Caesar leírja, hogy Gallia ranggal és megbecsüléssel rendelkező lakói vagy a druidák, vagy a nemesek közé tartoznak. A druidák alkották a tanult papi osztályt, akik az íratlan ősi törvények tudóiként ítélkezhettek is. Büntetéseik közül a legrettegettebb a társadalomból való kitagadás volt. A druida nem örökletes kaszt volt. Kiváltságaik közé tartozott, hogy nem kellett katonai szolgálatot teljesíteniük, és mentesek voltak az adófizetés alól. A druidák minden utasításukat szóban adták. A szóbeliség miatt, és mert a gall nyelvet ekkor már kezdte kiszorítani a latin, druida dokumentum – ha egyáltalán valaha létezett ilyen – nem maradt fenn. Caesar leírja, hogy a druidák tanításának egyik legfontosabb pontja, hogy a lélek nem hal meg és a halál után más testbe költözik. Sokat gondolkodtak a csillagászatról, a világegyetem nagyságáról, a természetről, az istenek erejéről és hatalmasságáról, és ezekből tanították a fiatalokat. Napjainkban egyre nagyobb a druidák és vallásuk iránt érdeklődők száma. Őket – a természet szeretete mellett – ugyanaz vonzza e hagyományhoz, mint a régebbi korok emberét: támaszt és lelki táplálékot keresnek azokban az ősi erőkben, amelyek arra tanítanak minket, hogy a természet elválaszthatatlan részei vagyunk. Fontos, hogy a druidizmus bár a kelták idejében született, kizárólag a Természettel van szoros kapcsolatban, nem a vallásokkal vagy hiedelmekkel.
