Nincs új a nap alatt – mondták a régi rómaiak, és részben talán igazuk is volt. Hiszen például a legújabb, nemegyszer tudományos vagy társadalmi meghökkenést, sőt botrányt okozó felfedezések egyszer már megestek a múltban.
Ilyen volt a lombikbébi-program. Ma már kevesen emlékeznek rá, de néhány évtizeddel ezelőtt az ezzel foglalkozó tudósokat és intézményeket megfenyegették, vallásos emberek és szervezetek átkokat harsogtak, utcákon tüntettek a módszer ellen, merthogy azt az isteni műbe való beavatkozásnak, természetellenesnek vélték. Mára a módszer elterjedt, és senki sem ütközik meg rajta. Nyilván idővel ez lesz a helyzet a klónozás egyes ártatlanabb válfajaival is.
Az indiai biotechnológiai kongresszus egyik ülésén felszólalt dr. B. G. Matapurkar professzor, az új-delhi orvostudományi egyetem kutatóorvosa. Az Egyesült Államokban egy szerv-regenerációs program megalkotójaként ismerik. A professzor azt állította a kongresszus nyilvánossága előtt, hogy a klónozást és a “lombikbébi-készítést” ötezer évvel ezelőtt is ismerték. A bizonyítékot a Mahábhárata óindiai eposzban találta meg. Ott ugyanis az olvasható – a professzor hosszan idézte a verssorokat -, hogy a főszereplők egyik tábora, a Kauravák tagjai olyan technológiával jöttek a világra, amit a modern tudomány még nem fejlesztett ki. A Mahábháratát forgatva megtudhatjuk, hogy egy bizonyos Gandharinak száz fiúgyermeke volt. Logikailag kikövetkeztethető, hogy egyetlen asszony sem képes száz fiúgyermeket szülni. Már csak azért sem, mert a történet azt állítja: a gyermekek egykorúak voltak!
