A születés misztérium. A köré kialakult évezredes hitek, hiedelmek, szokások és szertartások az adott társadalomról mutatnak hiteles képet. A kórházi szülőszoba csak egy a megannyi helyszín között, ahol az anyák világra hozzák gyermeküket.
Egy gyermek világrajövetele bárhol és bármely korban tisztán mutatja a tradicionális rituálét, a családi vagy épp a közösségi élményt, feladatot. Ősi indián mesékből tudjuk például, hogy az apák is jelen voltak a vajúdáskor, és aszonnyukkal együtt hangosan jajgattak, szenvedtek. Azért tették, hogy átvegyék a fájdalom egy részét a szülő asszonytól, és hogy maguk is részesei lehessenek az életet adó folyamatnak. Ausztrália – Névadás és a gyerek szelleme
– Az ausztráliai aboriginálok szokásairól – meséli Kolozsi Erzsébet Sydneyben élő újságíró – aránylag keveset tudhatunk, mert az ezzel kapcsolatos rituálék sokáig csak a beavatottak számára voltak ismertek. Annyit azonban mégis megfigyeltek, hogy a várandós asszonyt a törzs nőtagjai kísérték, védték. Amikor a fájások elkezdődtek, egy pandanus – csavart pálmafajta – leveléből font kötelet erősítettek egy faágra, az asszony ebbe kapaszkodott, függeszkedett, ezzel segítve magán.
Vajúdás közben az egyik családtag a szülő nőnek háttal, a nőtől távolodó irányban lépegetve skandálta a családtagok neveit. Amelyik névnél elszakadt a köldökzsinór, azt a nevet kapta a gyermek is. A köldökzsinórt pedig azon a helyen ásták el, ahol a név épp elhangzott. Ez a hely lett a gyerek szellemének helye. Ide élete folyamán többször is visszatért, akár a kontinens másik feléről vándorolva is. A segédkező asszonyok egy része mindeközben felgyújtott egy termeszhangyabolyt, hogy a frissen szült nő a füst fölé guggolva csillapítsa a vérzést.