Ahogy telnek-múlnak az évek, egyre több élettapasztalatra teszünk szert. Utunk során kellemes élményeinken túl sajnos csalódásaink, érzelmi sebeink száma is növekszik, melyek óhatatlanul bennünk élnek.
Ezek a fájdalmas megtapasztalások gyakran komoly blokkokat és akadályokat képeznek abban, hogy képesek legyünk hinni egy pozitív jövőképben, és kellőképpen bízni önmagunkban. Ahhoz, hogy ne ragadjunk le a múltban, és ne alakítsunk ki hibás viselkedésmintát negatív emlékeink talaján, adunk néhány tanácsot és építő jellegű gondolatot.
1. Megbocsájtás önmagunknak és másoknak
Minden konfliktushoz, legyen szó szerelmi, baráti vagy családi kapcsolatról, két ember kell. Ne csak a saját fájdalmunkra és nézőpontunkra koncentráljunk, hanem próbáljuk a másik fél indítékait és szempontjait is figyelembe venni, hiszen vélhetően neki is voltak fájó érzései. A legtöbb tönkrement kapcsolatban mindkét fél sérül, csak másként.
Ha úgy gondoljuk, becsaptak, kihasználtak, megaláztak minket, elsődlegesen a bennünk rejlő okokat kell tisztázni, amivel alapot adtunk arra, hogy a másik így viselkedhessen velünk szemben. Ennek hátterében leggyakrabban az alacsony önértékelésünk áll, amiért nem voltunk képesek kiállni önmagunkért, és megvédeni magunkat.
Meg kell bocsájtanunk saját magunknak túlzott múltbéli engedékenységünket vagy naivitásunkat, a másik félnek pedig a gyengeségünkkel vagy a hatalommal való visszaélést. Amit hagytunk megtörténni, annak létrehozásában mi magunk is közreműködtünk.
2. Önfejlesztés és hibás minták korrigálása
Ami történt, azon már nem tudunk változtatni, ugyanakkor ne gondoljuk, hogy a jövőben is feltétlenül megismétlődnek a kellemetlen tapasztalatok. A múltbéli események az akkori, aktuális szellemi fejlettségi szintünk miatt történhettek meg. Ha önmagunkon alakítunk, az is megváltozik, ahogyan mások viszonyulnak hozzánk. Ha korrigáljuk hibás viselkedésmintáinkat, erősítjük önbecsülésünket és önismeretünket, többé nem követjük el ugyanazokat a hibákat.
Arról nem beszélve, hogy az önfejlesztés következtében más típusú személyeket vonzunk be életünkbe, akik új tanulságokkal és tapasztalatokkal szolgálnak. Csak abban ez esetben lépünk bele újra és újra ugyanazokba a régi helyzetekbe , amennyiben nem ismejük fel a saját elkövetett hibáinkat, és ezért ismételjük a korábbi leckéket.
3. Hála a tapasztalatokért
Azzá, akivé váltunk, hosszú és rögös úton jutottunk el. Fájdalmas tapasztalataink tesznek minket erősebbé, bölcsebbé , és tanítanak meg minket értékelni a jó dolgokat az életünkben. Legyünk hálásak minden elszenvedett kudarcért és csalódásért, mert személyiségfejlődésünk kikerülhetetlen állomásairól van szó.
Harmóniát és békét teremteni, illetve azt tartósan megbecsülni csak olyan személy képes, aki már megtapasztalta a legmélyebb szakadékokat is. Lelkünk a fájdalmas életszakaszok után egy megtisztulási folyamaton megy át, melynek következtében még hálásabban értékeli az életébe érkező jót.
4. Elindulás az új élet felé és a begubózás elkerülése
Rengetegen válnak introvertálttá és zárkózottá súlyos lelki sérülések után. Teljesen elzárkóznak az új élmények, személyes kapcsolatok elől, ezáltal saját magukat a múlthoz láncolják. Egy friss trauma után természetes egy gyászidőszak, mikor az ember nem vágyik semmilyen új külső ingerre. De idővel nyitnunk és lépnünk kell mások felé még akkor is, ha ez nehezünkre esik, és nem érzünk valódi vágyat a továbblépéshez.
Elménk mindig az utolsó megélt életeseményekre és érzésekre emlékszik leginkább , egészen addig, amíg új élményekkel, megélésekkel fel nem töljük lelkünk tárházát. Memóriánk sokkal tartósabban rögzíti az intenzív érzéseket és emlékeket, az egyik legerősebb ezek közül a szerelem mellett a szenvedés. A fenti 3 pont tanácsainak feldolgozása után a legfontosabb a cselekvő magatartás, bátran és tudatosan induljunk el jövőnk felé.
Ez is érdekelhet
Ómenek és a rossz előérzet
Valamennyien éreztük már azt, hogy valami rossz esemény közelít felénk. Ezek a baljós sejtelmek olykor beigazolódnak, de gyakran következmények nélkül marad sötét előérzetünk.
