A segítségnyújtást, segítő szándékot is túlzásba lehet vinni? Bizony lehetséges, olyannyira, hogy egy mentális zavarnak is ez az egyik fő tünete.
A Helfer, vagyis segítő szindróma 1977 óta ismert definíció, mely elsődlegesen valamilyen segítő foglalkozást ( pszichológus, orvos, tanár stb.) űző személy túlzásba vitt szakmai aktivitását jellemezte, a privát élet és saját igények teljes háttérbe szorításával.
Valamennyien hallottuk már a kifejezést: „Mindig a suszter cipője lyukas”. Helfer szindrómában azonban nem csak segítő tevékenységet végző személyek szenvedhetnek, hanem bárki, aki az alábbiak alapján magára vagy egy környezetében élő emberre ismer.
Saját problémák elfedése és önértékelési zavarok a háttérben
Empátiát érezve segíteni a rászorulókon nemes cselekedet. Ha azonban azt vesszük észre, hogy a segítségnyújtási vágy olyan esetekben is megjelenik, ahol erre a másik félnek már nincs egyértelműen szüksége, saját életünkben pedig szaporodnak a gondok, problémák- akár éppen azon a területen, amelyben másoknak segítséget nyújtunk-, akkor ideje önvizsgálatot tartanunk.
A túlzott, önfeláldozó, megrögzött segítségnyújtás hátterében ugyanis nem csupán a jó szándék állhat, hanem számos személyiségzavarra is következtethetünk.
Aki túlzásba viszi a gondoskodást, a mások megmentésére irányuló cselekedeteket, valószínűleg rendkívül alacsony önértékeléssel bír.
Létfontosságú számára a külvilág visszajelzése értékességésről és nélkülözhetetlenségéről, amit a „segítő” akár azáltal is próbál elérni, hogy a másik felet függővé teszi saját magától. Ez a függőség azonban a segítőnek idővel teherré válik, és gyakran nem veszi észre, hogy a dependens viszonyt saját maga alakította ki túlbuzgó és túláradó viselkedésével.
Tipikus jellemzője még a szindrómának, hogy a segítő magánélete általában romokban hever, és a másoknak adott tanácsokat vagy technikai segítséget a saját életében abszolút nem tudja alkalmazni.
Ez is felhívja a figyelmet arra, hogy valójában kompenzációs jelleggel végzi a tevékenységét: amit a saját életében képtelen megoldani, azt igyekszik mások történetében kijavítani.
Ezért is nagyon fontos, hogy sose felejtsük el az alábbi gondolatot:
„Ha a világot jobbá akarjuk tenni, előbb javítsuk meg önmagunkat.”
Az igazi segítségnyújtás alapjait a példamutatás is képezi. Nem a jócselekedetek mennyisége, hanem annak minősége határozza meg a segítségnyújtás erejét – ehhez pedig saját házunk táján is rendet kell tennünk.
