Kubovics Villő a Covid alatt járt először Afrikában, a hely szelleme pedig annyira lenyűgözte, hogy azóta többször is vissza kellett térnie. Május 25-én Afrika napjáról emlékeztek meg világszerte, ennek alkalmából osztjuk meg a travelo.hu interjúját.
“Az árnyék nélküli fények, a vöröslő föld, a növények ezernyi zöldje és az emberek színpompás ruhái alkotta színekből szőtt élő festmény.” Így írja le Kubovics Villő Afrika-rajongó blogger a fekete kontinenst a travelo.hu-nak adott interjújában.
Villő a vendéglátásból keresi a kenyerét, a budai agglomerációban két kézműves pékséget üzemeltet férjével, és van egy szezonális teraszuk is a Duna-parton, amely már 18 éve töretlen sikerrel működik. De az igazi szenvedélye az utazás. A legnagyobb szerelme pedig a fekete kontinens. Írni is szokott a kalandjairól, mégpedig olyan átéléssel és annyira élvezetesen, hogy aki beleolvas az írásaiba, az hirtelen erős vágyat kezd érezni, hogy Afrikába utazzon. Van egy utazós blogja, ahol rövid sztorikkal osztja meg fotóit, nagy álma pedig, hogy egyszer könyvben is megírja azt a sok csodát, amit látott a világban!
Milyen volt az első találkozásod a kontinessel?
Szerelem volt első látásra! Nem voltam már kezdő a trópusi varázslatokban, türkiz színű óceánpartot is láttam eleget, de az afrikai hangulat teljesen levett a lábamról! Csodálatosnak láttam a tarka ruhákba öltözött, karcsú asszonyokat, az illatos fűszerekkel és színes gyümölcsökkel teli nyüzsgő piacokat, a sosem látott növényeket és az afrikai zenét. De ami a leginkább elbűvölt, az az itt élő emberekből áradó természetes kedvesség és derű. Úgy éreztem, mindig is ismertem ezt a helyet, mintha hazatértem volna. Azóta Afrika nem ereszt.
Melyik afrikai országokban jártál eddig?
Két év alatt ötször tértem vissza a fekete kontinensre. Szerencsém volt, ugyanis egy Afrika-kutató antropológus vezetésével juthattam el Tanzánia és Kenya világtól elzárt törzseihez, jártam Szenegál apró falvaiban és Zanzibár turistáktól távol eső zugaiban is.
Pár hét múlva indulok vissza Kenyába, már alig várom, hogy a szövőmadarak kiáltozására keljek reggel! Elmegyek Jane Goodall csimpánzaihoz, Karen Blixen házához a Ngong hegyek alatt, Joy Adamson egykori otthonába, ahol Elza, a kisoroszlán nevelkedett és egy olyan faluba, melyet bántalmazott nők alapítottak, és ahová férfiak be sem tehetik a lábukat!
Mi az, ami miatt újra és újra visszatérsz?
Nincs nap, hogy ne gondolnék Afrikára. A tűző trópusi napra, a fekete arcokon ragyogó fehér mosolyokra, a szavannai vöröslő naplementére és arra az érzésre, hogy itt bármi megtörténhet. Barátaim is lettek, akikhez szívesen megyek vissza, és még annyi mindent nem láttam!
Ismerek egy magyar lányt, akinek maszáj férje van. Hozzájuk is szeretnék elmenni látogatóba és kipróbálni az életet egy tapasztott sár kunyhóban, ahol nincs áram és a folyóból kell hozni a vizet. Kíváncsi vagyok, hogyan boldogulnék egy ilyen helyen, és szeretném megtapasztalni a civiláció vívmányait nélkülöző, természetközeli életet.
A teljes interjúért kattints a travelo.hu oldalra!
