A karmikus terheket mindenki cipeli magával egyik életből a másikba – legfeljebb nem a múltbeli számla kiegyenlítéseként, hanem a jelen élet kegyetlen megpróbáltatásaként éli meg, és megpróbál lázadni ellene.
Márpedig aki szenved, és sorscsapásnak tekinti a próbatételeket, az aligha fog tovább lépni, nehezen tudja ledolgozni vállalt kötelezettségét, és viszi magával a következő életébe a lélek kiegyenlítetlen számláját. Keleten a reinkarnáció évezredek óta természetes dolog, így a múltbeli adósságokat is elfogadják. Nyugaton csak napjainkban kezdik elfogadni, megérteni az emberek, hogy a lélek újra és újra testet ölt. Bizonyság rá az a sok-sok gyermek, aki fura “meséket” ad elő korábbi családjáról, önmagáról. – Tavaly nagyon kétségbe voltam esve. Azt hittem, a fiamat pszichiáterhez kell vinnem! – panaszolta Anna. – Olyan ijesztő hazugságokat eszelt ki, ami egy felnőttől is bizarr lett volna. Elmondta: a fia, Ádám négyévesen arról beszélt, hogy őt nagyon megverték, és még most is fáj tőle a feje. Ilyenkor készségesen azt is meg is mutatta, hol érte az ütés. Azt mondta, kapával vágták fejbe. – Azon a helyen volt a fején egy hosszú mélyedés. Orvostól orvosig hordtam, vizsgálják meg, mert talán a szülésnél sérülhetett meg, és biztosan nem normális dolog, hogy egy ilyen kicsi gyereknek olyan sokszor fáj a feje. De semmit nem találtak nála. Pedig még CT vizsgálatot is végeztek. Akkor mondta az egyik neurológus, hogy a fiam képzelődik, vagy így akarja magára terelni a figyelmemet. De csak nem hagyott nyugodni a dolog. Ádám általában elalvás előtt mesélt a “múltjáról”, hogy már menyasszonya van, de nem szabad találkoznia a lánnyal, mert a testvérei meg akarják verni. Néha éjjel felsírt, hadonászott, mint aki védi magát. Főleg a fejét… – Aztán volt egy nagyon különös élményünk – folytatta Ádám édesanyja. Tavaly télen a Tátrába utaztunk síelni, és Ádámot is vittük magunkkal. Az egyik benzinkútnál megálltunk, pihenni. A kutas ránk köszönt, a fiam pedig szlovákul visszaköszönt. Először arra gondoltam, tetszik neki az idegen nyelv, utánozza a szimpatikus kutast. De az egy hét alatt sokszor volt hasonló eset, sokszor szólalt meg szlovákul. Igaz, csak egy-egy szót mondott, de nem hittem, hogy ott tanulta. Egyik este, lefekvés előtt meg is jegyeztem: gyorsan megtanultad ezt a fura nyelvet. Mire ő: de hát én beszéltem már így, csak elfelejtettem… Ekkor gondoltam először arra, hogy Ádám emlékszik az előző életére. És ettől kezdve tudatosan próbáltam irányítani az emlékeit. Egész sok minden előjött… Mesélt a szénagyűjtésről (mi városban élünk, a falusi munkával legfeljebb az óvodai mesékből vagy a tévéből értesülhetett – vagy… az előző életében!), mesélt a barátairól, de a legtöbbet a menyasszonyáról. – Aztán nagy bánatomra vége szakadt ennek a különös múltidézésnek – sójatott az anyuka.
– Még nem volt hat éves Ádám, amikor az influenza ledöntötte a lábáról. Napokig lázasan feküdt, néha félrebeszélt, valami Jelenát hívogatott… Aztán amikor elmúlt a láza, elmúltak vele az emlékképek is. “Filmszakadás” történt. Én pedig hiába próbálom Szlovákia vagy Jelena felé terelni, értetlenül néz rám. Most azon töröm a fejemet, vajon akkor kellett volna pszichiáterhez vinnem, amikor hallucinált, vagy most kellene elvinnem egy reinkarnációs hipnózisra. – Talán rá kellene bízni, hogyan dolgozza fel a “múltját”. És nemcsak azért, mert most még kicsi a reinkarnációs hipnózishoz. Hanem azért, mert a karma igazából személyes dolog, amibe nem szabad kívülről beleszólni, másoknak irányítani. Épp az a lényege, hogy mindenki saját maga fejlődjön általa. Akkor is, ha valami nagyon rosszat kell megtapasztalnia. Ettől a “rossztól” senkit nem lehet, nem szabad megóvni, hiszen ez a karma lényege. Ádámnak igazából az édesanyjával kell majd “megvívnia” a harcot mostani élete során. Legalább is képletük erre utal, ugyanis a mama horoszkópjában a Plútó épp ott áll a Mérleg jegyben, ahol Ádám horoszkópjában a Hold… A történet folytatását az Astroneten olvashatod>>>
