A csoda tőled függ!

Egyre népszerűbbek a csodás változást ígérő kiadványok, ám ezeket sajnos sokan használják tévesen. De hát tudatosan csak jóra gondolni, a jót meglátni a bajban elég nehéz. Még az újító kedvű Vízöntők és Kosok is képesek az önsajnálatra, a megtorpanásra, hát még a megszokotthoz ragaszkodó Bikák, Bakok vagy Rákok, Halak?

Mert a megszokás, az újtól való félelem sokszor nagyobb rossznak tűnik, mint a pillanatnyi kellemetlen állapot elfogadása. Valamilyen katarzisnak, sorsfordító kellemetlenségnek kell történnie ahhoz, hogy kiugorjon az életünk a megszokott kerékvágásból és egy új úton induljunk tovább. Rendkívül fontos annak megértése, hogy a valóságról alkotott tapasztalatunkat nemcsak a személyiség szintjén, hanem a lélek szintjén is mi szerezzük meg életünkben. Hosszú tanácsadói gyakorlatomban sokszor tapasztaltam már, hogy azok a személyes krízisek, amelyeket “már nem lehet túlélni”, valódi változást és növekedést idéztek elő az illető életében. Kirúgták az állásából, elvesztette a szüleit, felrobbant a háza, meghalt a szerelme, véget ért egy öröknek hitt kapcsolata, balesetet szenvedett, rákot diagnosztizáltak nála az orvosok… “Ezt nem lehet túlélni” – mondogatták az érintettek, amikor felkerestek. És valóban, a történtekbe tényleg mindegyikük “belehalt”, csak épp nem a szó szoros értelmében. Meghalt az az énje, aki addig volt. Az új helyzetben új emberként vette kézbe a sorsát. Persze az is igaz, hogy amikor azt mondtam: mindaz a rossz, ami most történt vele, tulajdonképpen azért volt, hogy “valami újat építhessen a romokon”, hogy egy sokkal kedvezőbb életet élhessen – többnyire azt gondolták: csak vigasztalni akarom őket. Hogy nem hitték a szavaimat – látszott a szemükön. Sokan ki is mondták. Aztán hónapok, évek múlva visszajeleztek, hogy igazam volt. Nem nekem volt igazam, neki volt elég ereje, hogy továbblépjen.

Krízis vagy gyógyulás?

A pszichológusok az ilyen sorsfordító kríziseket “gyógyulási válság”-nak nevezik. Általában azon a ponton jelentkezik, amikor kinőttünk már egy régi mintából vagy létformából, de tudat alatt még mindig ragaszkodunk hozzá, mert biztonságosnak, ismerősnek tűnik. Alighanem mindenki fel tud idézni a saját életéből egy zaklatott időszakot, tele zűrzavarral és fájdalommal – ám így utólag visszanézve kiderül, hogy minden baj végül nagyobb megértéshez, tudatossághoz, új lehetőségekhez vezérelte. A káosz és a bizonytalanság időszaka valóban vezethet új ajtók megnyitásához, különösen akkor, ha hajlandóak és képesek vagyunk egy adott helyzetben a növekedési lehetőségeket keresni, ahelyett, hogy egyszerűen alávetnénk magunkat a külső körülmények nyomásának. Mert persze lehet olyan példát is sorolni, hogy a tragédia után az érintett inni kezdett, lezüllött, elkallódott, öngyilkos lett. De ők vannak kevesebben. Sokan egész életüket azzal töltik, hogy másokat vagy a külső körülményeket okolják a nehézségeikért. Vádolnak, vá­­daskodnak, ítélkeznek. És ezzel késleltetik, elodázzák, talán végleg el is vetik a változás, a jobbítás lehetőségét. Nem könnyű az előítéltektől szabadulni, de kell! A család, a vallás, az iskolák és a kultúra egésze által közvetített hatás az oka, hogy mindenki elsajátított bizonyos nézeteket és hozzáállásokat. Deepak Chopra ezt egy tanmesével illusztrálja: Indiában az elefántbébik nevelését azzal kezdik, hogy egy hatalmas fához láncolják az állat egyik lábát. Hamarosan annyira hozzászokik a lánchoz, hogy már nem is akarja kiszabadítani magát. A betanítók ekkor egyre kisebb láncot használnak, és idővel az elefánt annyira hozzászokik a korlátozáshoz, hogy a lábára kötött vékony kis madzag is elég ahhoz, hogy megálljon. Bizonyosan nem a madzag tartja vissza, sokkal inkább az a meggyőződése, hogy a mozgása korlátozva van. Valahogy így érezhet az ember is, hajlamos önmagáról, másokról, az életről alkotott legmélyebb meggyőződése alapján értelmezni a tapasztalatait és újrateremteni a saját világát. Amikor érettebbé válik, és új vi­­lágtapasztalatokat szerez, új gondolatok és perspektívák dönthetik meg addigi elképzeléseit. Tartós változásra csak annak van esélye, aki mer váltani, aki felül tud emelkedni saját kishitűségén, és nem kívülről várja a megoldást, hanem megpróbál megszabadulni saját rossz, káros gondolkodási sémáitól. Tehát képes elszakítani azt a bizonyos láncot helyettesítő zsineget, ami az elefántgyereket felnőttként is rabságban tartotta. Ehhez azonban alaposan ismernie kell saját magát, az erényeit, a korlátait. Alighanem ez az objektív önismeret a legnehezebb. Mert még az igazi tükörben sem az igazi arcunkat látjuk. A pillanatnyi képben mindig ott van a tegnapi, múlt heti, múlt évekbeli vonások összessége. Csak az veszi észre az esetleges változást, aki már régen látott.

Néha külső segítség kell

A lélek folyamatos változása is ilyen. Ahhoz, hogy meglássuk a hibákat, a téves elképzeléseket, nagyon őszinte önelemzésre van szükség. Van, amikor egyedül nem is sikerül. Kell hozzá egy jó terapeu­ta. De aki elég elszánt, elég következetes, és főleg elég szigorú önmagához, annak a tarot-kártya is sokat segíthet. A lapok ugyanis új megoldási lehetőségeket mutatnak. Megmutatják, hogy hol vannak a fékek, zátonyok, milyen módszerek, megoldások lehetnének adott helyzetben a “nyerők”. S ha a tarot-kártya üzenetét összeveti a bolygók pillanatnyi állásával, az is kiderül, hogy mikor merre érdemes elindulni. Mit kell háttérbe szorítani, mikor kell visszavonulni, kivárni, illetve mikor kell megújulni, lezárni a múltat, mert még a planéták háttértámogatása is segíti az új, jobb körülmények kialakítását. A horoszkóp nem jóslás, még ha a megfogalmazása olykor nagyon is arra utal. Sokkal inkább egy olyan tükör, amelyben az egyes jegy szülöttei megláthatják erényeiket, hibáikat, gyengeségeiket. Nem a reményeket és vágyakat, hanem a le­­he­­tőségeket és képességeket mutatja. Egyéniségünk kialakításában felhasználhatjuk a megismert pozitív és negatív energiáin­kat. A változás-változtatás harmadik se­­gítőtársa a meditáció. Aki még sosem próbálta, nehezen érti, mi a segítség abban, ha az ember ül, és nem történik vele semmi. Aki már próbálta, tudja: a meditáció valójában spirituális lényünk megtalálása. A befelé fordulás segít testi érzéseink tudatosításában, és lehetővé vá­­lik, hogy elmerüljünk a létezés mélyebb szintjében. Vannak gyakorlatok, amelyek az ellazulást segítik, vannak, amelyek a tudatosságot erősítik, és vannak olyanok is, amelyek az intuíciót ébresztik fel. A könyvesboltokban szaporodó “sikerpraktikák gyűjteménye” hamis illúziókba ringatja a naiv olvasót. Ugyanis majd mindegyik szerző azt tanítja, hogy “kerüld a negatív gondolatokat, tartsd be a diétát, mindennap meditálj, vizualizálj, juttasd kifejezésre az érzéseidet és akaratodat, ugyanis csak így nyerheted el az örök üdvösséget”. Csakhogy ez nem igaz. A tudatosság folyamata összetett és rejtélyes. Igenis el kell fogadni, hogy a negatív gondolatok és események is hozzátartoznak az életünkhöz, nélkülük ugyanis nincs ellenpólus, nincs pozitív energia. Sok esetben azért történik a rossz, hogy végre “sokkos állapotba hozzon” és kimozdítson a holtpontról. Ha tehát ezt nézzük: a fizikai betegség sem feltétlenül negatív esemény. Hiszen lehetőséget ad a tanulásra, saját belső igényeink feltárására. Ahogy a válás, a haláleset is megtanít új értékek felkutatására. A Plútó, a Szaturnusz és a Jupiter már az előző hónapokban sok fájdalmas, tragikus eseményt gerjesztett. Most már lassan oldódik a köztük lévő nagyon feszült fényszögkapcsolat, de ez még nem jelenti azt, hogy vége a próbatételeknek. Van, akinél tovább folytatódik, másoknál csak most kezdődik. A Plútó a múlt lezárását sürgeti, de a Jupiter megteremti a lehetőséget egy új, jobb világ kialakítására. Ez a következő hónapok feladata.