Ahány ember, ahány legenda, ahány történelem, ahány kultúra… Mind, mind másképp vélekedik a halálról. Mégis valahol ugyanúgy. A hitetlenek úgy vélekednek, hogy a vallás egyfajta kapaszkodó. A hit a halál utáni életben segít elviselni a múlandóságunk tu
Az emberiség többsége – különböző formákban bár – mégis csak hisz a halál utáni életben. Vagyis a halált nem befejezésnek, a végnek, hanem egyfajta új élet kezdetének tartják. A másvilágot sokan gyönyörű, békés mezőnek képzelik, ahol legszebb valójukban, gondtalanul sétálgatnak az elhunytak, találkozhatnak szeretteikkel, miközben angyalok énekét hallgatják és mannát fogyasztanak.
Keleti halálkép
A keleti vallásokban (hinduizmus, iszlám, buddhizmus, stb) megtalálható az újraszületés gondolata, vagyis a körforgás lehetősége. Vannak, akik úgy gondolják, a halál pillanatában a lélek azonnal visszaszületik a földre, hacsak nem megvilágosodott állapotban halálozott el, mert akkor már nincs szüksége rá, hogy újra megszülessen. Szóval visszaszületik, és bizonyos jelek alapján le is követhető, hogy hová. A buddhisták például így keresik meg a következő lámát, ahogy ez “A kis buddha” című filmben is tetten érhető. De nem biztos, hogy éppen embernek születünk. Hiszen a keleti vallások filozófiája szerint azért születünk le erre a földi világra, hogy tanuljunk, tapasztalatokat szerezzünk, hogy egyre fejlettebb legyen a lelkünk. ha a leckét jobban megtanuljuk kutyaként, akkor kutyaként fogunk újraszületni. A cél az, hogy az életek során végül megvilágosodva többé ne kelljen megszületni erre a földre.A lélek és az erkölcsiség
Jóval a kereszténység előtt, az egyiptomiak voltak az elsők, akik megfogalmazták, hogy a földi élet nem más, mint próbatér. Az itt tanúsított erkölcsiség a feltétele a lelkünk további fennmaradásának. Az egyiptomiak életét a túlvilágra való készülődés jellemezte. Úgy tartották, hogy a fáraók a napisten kiválasztottai, így az alvilági istenektől nem kellett félniük. Az elhunytat hajó szállította a túlvilágra, ahol hét stációs vizsgán kellett megfelelnie. Szívét egy pehellyel kiegyensúlyozott mérlegre tették, és számot kellett adnia életéről. A görögök Platon (ie. 428-347) ideatanával híresültek el a túlvilágról való filozófiájukról. Platon az ideák (tökéletes lelkek) anyagtalan világát és annak földi vetületét (árnyékát) különböztette meg. Az emberi lelkek a világlélekből szakadtak ki, így van az, hogy mivel testük elzárja előlük a tudást, nem emlékeznek semmire, mégis folyton visszavágynak oda. Földi megmérettetésük eredményeként juthatnak vissza az ideák világába. A Földről eltávozott lélek – hogy újabb tapasztalatokat szerezzen – önként, szabadon döntheti el, milyen életutat szeretne végigjárni a földön. Keresztény túlvilág
Ha a szíved tiszta, benne lakik a mennyei királyság – tanítja a keresztény egyház, ha nem is pont ezekkel a szavakkal. Modernebb evangéliumelemzések szerint a pokol, a mennyország a szívünkben él, a régi dogmák szerint azonban igenis a pokol tüzén ég az örökkévalóságig, aki bűnben halálozott el. Ennek elkerülésére találták ki a katolikusok a középkori bűnbocsátó cédulákat, amiket jó pénzért lehetett megvásárolni a papoknál. Ebből persze “következett”, hogy szemben a jézusi tanítással, miszerint “könnyebb a tevének átjutni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni a mennyországba”, mégis csak a vagyonosok voltak előnyben, hisz nekik futotta bűnbocsátó cédulára. A szegény legfeljebb imádkozhatott és reménykedhetett. A keresztényeknél ugyanakkor nyomatékosan megjelenik a szeretet témája, ami átsegít minden krízisen, és ami voltaképpen a lét értelme.