Teréz 1873. január 2-án született kilencedik gyermekként. Édesanyját és négy fiútestvérét nagyon korán elveszítette. Tízévesen, amikor már a bencésekhez járt iskolába, súlyosan megbetegedett, de Pünkösd napján a Szűzanya megjelent neki, rámosolygott és me
Tények Talányok rovat cikkei
93 cikk
Az Egység Egyeteme
Valahol messze, Indiában, Madrastól félórányira épült egy hatalmas, ragyogó, hófehér templom, az Egység Egyeteme.

Lélekvándorlás – ahogy az egyiptomiak látták
Az egyiptomiak voltak az elsők, akik azt tanították, hogy az emberi lélek halhatatlan, és a test halálakor más élő dologba költözve újjászületik; majd miután minden teremtmény létét megtapasztalta – szárazföldiét, tengeriét és levegőben élőét (a ciklus há

A sorstól a szabad akaratig
Lehet-e értelme az életnek, ha létezik az eleve elrendeltetés, ha életünkben minden predesztinálva van? Életünket valóban valamilyen felsőbb hatalom tervezte és irányítja? Kizárja-e egymást a sors és a szabad akarat, és ha igen, akkor melyikkel rendelkezü

Kik a Plejádok Fényküldöttei?
Minden alkalommal, amikor egy nagyobb fejlődési ciklus végéhez érünk, felbukkannak a Plejádok Fényküldöttei – akiket mi többnyire angyalokként ismerünk. Közéjük tartoznak Földünk és Naprendszerünk védelmezői is. Őrzőinkként azért keresnek fel minket, hog

A Ji Csing rövid története
A hagyomány a mitikus Pao-hszi császárnak tulajdonítja a Változások könyvét. Ő olyan személyiség Kína történetében, mint a mi kultúrkörünkben Mózes. Kína az ő idejében vált szellemi központtá, ő alapozta meg azt a társadalmi rendet és műveltséget, amely a

Szelektív kukák – balkáni viszonyok
A házunk elé néhány hónappal ezelőtt szelektív hulladékgyűjtőt állítottak. A sárga szórólapra is emlékszem, amit – mintegy megnyugtatásul- a kezembe nyomtak. Ez állt rajta: ” A szemét, a szemét… NEM BÁNTJA A SZEMÉT?” Találó kis rím volt, nem vitás, de m

Sámánok éneke
Az Amerika-szerte híressé vált don Juan Matus is olyan varázsló volt, aki a mágia útján gyógyított. Elképzelése szerint amit mi külvilágnak hiszünk, csupán a létező számos világok egyike. Ahhoz, hogy valaki érzékelését a megszokottól a nem szokványos való

Keresztneved titkot rejt!
Hihetetlennek tűnik első hallásra, hogy a keresztnév árulkodik viselője jelleméről, múltjáról, életéről. Pedig a névelemző ezt állítja. Ilyenkor nincs mit tenni, mint kipróbálni a dolgot: elmenni egy névelemzőhöz.

Hamuba fagy az idei nyár?
Komoly gazdasági következményei lehetnek a mostani hamu és gázfelhőknek, amelyek az izlandi tűzhányóból származnak. Német szakértők szerint amennyiben folytatódik az izlandi vulkán kitörése, annyi hamu kerülhet a légkörbe, hogy az idén gyakorlatilag nem l