Egymilliárd forintos keretű háztartási gép csere-programot hirdetett a környezetvédelmi tárca. Az időskorúaknak, a nagycsaládosoknak, a fogyatékkal
Tények Talányok rovat cikkei
180 cikk
Az áldozatos szeretet ünnepe
A legnagyobb szeretet azé, aki életét adja barátaiért – áll a Bibliában. Jézus életét adta értünk, emberekért és megváltotta bűneitől a világot. A húsvét legmélyebb üzenete szerte a világon éppen ezért: a szeretet.

Jelképek Húsvét fényében
Damaszkuszi Szent János írja, hogy ami a beszéd a fülnek, az a kép a szemnek. Képek-jelképek és kereszténység szorosan összetartoznak. Dávid Katalin művészettörténész a szakrális szimbólumok világát kutatja ma is. Elmélyült könyvei, tanulmányai új felfede
Újjászületéseink
Természetes vágyunk, hogy egyre egészségesebben éljünk, a megannyi rossz szokást elhagyjuk, hogy életünk folyamán mi magunk is egyre jobb emberekké váljunk. Bármennyire is tisztán látjuk azonban a „rosszat”, amit át kell alakítanunk, amitől meg kell válnu

A misztikus lándzsahegy
Az emberek mindig is nagy becsben tartották azokat a tárgyakat, amelyek valamilyen módon szentekhez, csodás eseményekhez, bibliai történetekhez fűződtek. Isteni, szent és misztikus eredetük miatt úgy vélték, hogy ebből az erőből halandó birtokosainak is j

Húsvét: az Isten válasza
Az üdvtörténet (Isten és ember közös története) eseményei mindig meghökkentőek. Az, hogy az Isten emberi testet ölt, hogy vele gonosztevőként bánnak, hogy az ember az, aki Istenét megöli, s nem fordítva, megszokhatatlan. Már-már abszurd, hogy ez az Istene

Hogyan ünneplik a Húsvétot a világban?
Mindenki másképp ünnepel. A magyarok híresen szép hímes tojásokat festenek, a ciprusiak fáklyás felvonulást rendeznek, a lengyelek különleges süteményeket sütnek, a spanyolok pedig flamencót járnak. Az ünnep ugyanaz, mégis mindenütt más.

Az önálló autó
A közelmúltban indult útjára az Európai Unió SARTRE (Safe Road Trains for the Environment), azaz a „Biztonságos közúti szerelvények a környezetvédelemért” elnevezésű új projektje. A kezdeményezés legfontosabb célkitűzése a hosszú utakon és autópályákon ön

Mivel mérjük az időt?
Órákig lehetne beszélni az óráról. Pedig az idő nem volt mindig fontos az ember számára. Elégségesnek bizonyult annyit tudni, hogy felkel a nap, delel a nap, lenyugszik a nap. Viszont ha ma is csak ennyit tudnánk, feje tetejére állna a világ.

40 napos nagyböjt: a testi-lelki megtisztulásért
Hamvazó szerdán kezdődik, és húsvét vasárnapjáig tart a negyvennapos nagyböjt. Lelki tartalma lassan feledésbe merül. Pedig a böjtölés szólhat többről, mint a test tisztítókúrájáról.