Nem tudom, milyen árvának lenni. Azt sem tudom, milyen éhezni, fázni és nélkülözni, család, szeretet és támasz nélkül élni. Sajnos – míg mi jólétért és ezernyi materiális célért törtetünk – szerte a világon sok ezer apró gyermek ismeri ezt a szívszorító é
Csillagösvény
Ez volt a címe a kazettának, amely hetekig lapult a polcunkon. Tudtam, hogy árva gyermekekről szól és azt gondoltam, hogy megrázó lenne a napi munka után ezzel foglalkoznom. Utólag is szégyellem, hogy gyenge voltam, és nem mertem szembenézni mindazzal a szörnyűséggel, amit az erdélyi árvákról hallottam. Végül erőt vettem magamon. A film lepusztult, ablaktalan, salétromos panelházakat mutatott, amelyben munkanélküli, megfásult, beteg emberek és éhező gyermekeik tengetik életüket. Mellettük kihalt, rozsdaette gyártemető, koszos utcák és sötét jövő. Nem maguk választották ezt az életet, ez adatott nekik. Összeszorult a szívem a gondolattól, hogy mindaz, amit eddig természetesnek véltem – jelesül a boldog gyermekkor és a család – egyáltalán nem természetes, hiszen másoknak nem ez jutott. Ezek a gyerekek nem élhettek gondtalanul és boldogan, ahogy én. Nem volt saját, szépen berendezett szobájuk, színes játékaik, szép ruháik, nem vitték őket nyaralni vagy kirándulni, és nem tudott az édesanyjuk finom falatokat a tányérjukra tenni. Ezek a gyermekek olyan szegénységben élnek, amilyet a legtöbb ember elképzelni sem tud.
Menedék a felbolydult világban
Erdélyben, a Maros melletti Déva városában azonban 1992-ben történt valami, ami változást hozott annak a borús, szomorú világnak, amely korábban csak kilátástalanságot sugallt lakóinak. <kep29214> Böjte Csaba, egy ferences testvér befogadott egy tucat árva, utcán kolduló gyermeket: meleg ételt, ruhákat, otthont és szeretetet adott nekik. Tisztességre, becsületre és jóra nevelte őket. Nem kalkulált és tervezett, “csak” tette a dolgát: segítséget kért és kapott védencei számára, akiknek híre hamar szárnyra kapott, így elindult a térség első gyermekvédelmi programja, amely 1998 – óta hivatalos keretek között működik. Csaba testvér egyszer azt mondta, olyan házra vágyott, amelybe bárki bekopoghat, hogy ott maradhasson egy hétig, hónapig, évekig vagy amíg a kedve tartja. A ferences testvér bizonyára kedves az Isten számára, mivel az emberek támogatni kezdték az árvákat, akiknek száma ma már több százra rúg. (És még több ezren várnak arra, hogy bekerülhessenek a felújításra váró gyermekotthonok valamelyikébe.) Az összefogás, a hit és a nemes ügy erejét bizonyítja az a tény is, hogy a segítő kezek között szerepelnek: polgármesterek, művészek, kórházigazgatók, az orthodox egyház vezetői, politikusok, tanárok, mesteremberek és még a környék legszegényebb prostituáltjai is.
Kis ágyak, meleg ruhák, kenyér, iskola
A Szent Ferenc Alapítvány védőszárnyai alá kerülő hátrányos helyzetű gyermekek olyan körülmények között éltek korábban, hogy az ágy, a meleg ruhák, a kenyér és az iskola újdonságot jelentenek nekik. Éppen ezért egyre több lecsúszott, beteg szülő bízza nélkülöző gyermekeit a megmenekülést jelentő ferencesekre, akik között számos tanító, óvónő és fiatal nevelő dolgozik – kizárólag önkéntes alapon. Böjte Csaba pedig egy percre sem pihen meg: a támogatásokból valaha szépen megépített, mára elhagyott, romos, történelmi épületeket vásárol meg (Szászvároson, Vajdahunyadon, Déván), és épít újjá az árva gyermekek számára. Déva egén kisütni látszik a Nap: a kolostorból iskolát építettek, a szomszédos panelházakban ma már nevelőcsaládok élnek, és nemsokára középiskola nyílik.
A legnagyobb összetartó erő
A dévai ferencesek híre messzire száll, és az emberek támogatásának köszönhetően egyre több apróság érezheti magát biztonságban a gyermekotthon falai között. Őket nem kell meggyőzni Isten jelenlétéről, hiszen számukra a hitélet természetes. Társaiktól, nevelőiktől szeretetet, bizalmat és reményt kapnak. Olyan becsületes értékrendre nevelik őket, amely egész életükre biztos alapot ad majd nekik, így felnőttként megváltoztathatják majd a körülöttük élő emberek és környezetük életét. A felkarolt gyermekek nem szakadnak el vér szerinti szüleiktől sem, hétvégente és ünnepnapokon nevelőikkel hazalátogatnak. Csaba testvér és társai arra tanítják őket, hogy bármit hozzon is az élet, lecsúszott, nyomorban tengődő szüleik mindig szerető édesanyjuk és édesapjuk marad, akiket segíteniük kell.
A filmen látó nyomor elképesztő, a látottak mégis sokat formáltak az értékrendemen. Ráébredtem arra, hogy jobban meg kell becsülnöm azt, amit eddig természetesnek hittem. Mindez nem csak Déváról szól, hisz lehet, hogy két jó szóval szebbé tehetem valakinek a napját. Vagy néhány, a polcomon porosodó mesekönyvvel örömet okozhatok egy kisgyermeknek. Az is lehet, hogy a sarokba támasztott, hosszú évek óta nem használt akusztikus gitárom élete legszebb ajándéka lesz valakinek, akiből egy nap talán még híres zenész lesz… Ezekben a városokban az átlagember havi 10-15.000 forintból él, s az árak nem sokban térnek el a mieinktől. (!) Jobban fogok aludni, ha tudom, a fizetésem egy részét, amit egyébként csokoládéra, cigarettára, egy buta mozifilmre, hamburgerre vagy valami haszontalan dologra költenék el, elküldöm nekik…akiknek sokkal többről kell nap mint nap lemondaniuk. Képek és további információ: Dévai gyerekek>>>
