Szent Lúcia kínszenvedései

Az addig vérfolyásban szenvedő édesanya nemsokára meg is gyógyult. Ezután Lúcia álmot látott. Megjelent neki Ágota, és úgy szólt hozzá, mintha Lúcia a húga volna. Azt kérdezte, miért volt szükség arra, hogy ilyen messze elzarándokoljanak a beteg édesanyjával, amikor Lúcia a saját hitének erejével is meggyógyíthatta volna az édesanyját. Ágota ezután megígérte Lúciának, hogy szüzessége és szeretete jutalmaként ő éppen olyan fontos lesz Siracusának, mint Ágota Cataniának.

A döntés

Ezután az álom után Lúcia megkérte édesanyját, hadd mondja le közelgő esküvőjét, és hogy soha ne kelljen férjhez mennie, és csak az Úrnak szentelhesse életét. Hozományával pedig hadd bánjon saját belátásának megfelelően. Az édesanyja nem tagadta meg lánya kérését. Igen ám, de ekkortájt Lúciát már rég kiszemelte magának egy pogány férfi, hogy feleségül veszi, legfőképpen a gazdag hozománya miatt. Amikor Lúcia anyjával Ágota sírjától hazatért, elkezdte szétosztani a vagyonát a szegények között. A vőlegénye bizalmasan megkérdezte Lúcia dajkájától, mit jelentsen ez. Az okos asszony az igazságnak megfelelően, jelentőségteljesen így válaszolt: ,,A menyasszonyod talált egy igen értékes kincset, amelyet meg akar szerezni magának. Most eladja mindenét, hogy azt megvehesse.” Az ifjú ennek hallatára kíváncsisággal és boldogan várta a közeli napot, amikor ő is részese lesz Lúcia kincsének. De megdöbbenve kellett látnia, hogy Lúcia csak a szegényekkel törődik, szó sincs semmiféle olyan kincsről, amire ő gondolt. Rádöbbent, hogy a menyasszonya keresztény, és erre éktelen haragra gerjedt. Bosszúból följelentette Paschasius bírónál.

A szörnyű per

(Van egy jegyzőkönyv is, melyben állítólag Lúcia kihallgatása szerepel, de nem bizonyított, hogy ez valóban a helyszínen készült.) A bíró ráparancsolt Lúciára, hogy áldozzon az isteneknek. Lúcia így felelt: ,,Egy áldozat van, ami tetszik Istennek, és ez a szegényeken való segítés. Mivel már semmim sem maradt, magamat adom oda.” A bíró rendreutasította: ,,Ilyesmit a magadhoz hasonló, ostoba keresztényeknek mondj, de ne nekem, mert én a Császár törvényére vigyázok!””” ,,Tartsd hát magadat a császárod törvényéhez – felelte Lúcia – én meg szívem Urának, Jézus Krisztusnak a törvényéhez tartom magam. Te féld a császárodat, én az én Istenemet félem. Keresd uradnak kedvét, én pedig arra törekszem, hogy Krisztus előtt legyek kedves. Tedd, ami neked jólesik, de én azt teszem, amiből üdvösségem támadhat!” Akkor a bíró megfenyegette, hogy nyilvános házba záratja. De Lúciát nem tudta megfélemlíteni. ,,Ezt a testet nem tudod beszennyezni, mert az csak úgy lesz tisztátalan, ha az akarat beleegyezik. Ezért, még ha el is veszed erőszakkal testem tisztaságát, akaratomat erre nem tudod rávenni. Mire vársz? A testem kész a kínra!”

Az ítélet

A bíró azt az ítéletet hozta, hogy Lúciát vigyék a nyilvános házba, hogy ott a férfiak kedvükre használhassák, ha már nem kíván férjhez menni. A bíró azzal indokolta döntését, hogy a nyilvános házban ért kínszenvedés nyilván kiűzi majd Lúcia testéből a Szentlelket. (Egyébként Szent Ágotával is éppen ez történt.) Csakhogy a Szentlélek Lúcia segítségére sietett. Hiába jöttek a bíróság emberei, hogy elvigyék Lúciát a nyilvános házba, a Szentlélek olyan nehézzé tette a testét, hogy akárhányan próbálták is, nem tudták megemelni. Végül ökörfogattal próbálták elhúzni, de úgy sem tudták megmozdítani. Ezután a bíró más, különböző, szörnyűséges kínzásokat rendelt el számára, de Lúcia imáinak hatására egyik sem okozott neki valódi fájdalmat. Nem fogott rajta a máglya tüze, nem bántotta a forró olaj sem. Végül a bíró azt a parancsot adta, hogy egy tőrrel döfjék át Lúcia torkát, hogy ne tudjon imádkozni, de még ez sem végzett vele, sőt, még átdöfött torokkal is tanította a népet a hitre. Csak akkor halt meg, amikor egy odasiető pap feladta neki az utolsó kenetet.

Az egyik legkedvesebb szent

A források nem szólnak vértanúsága pontos időpontjáról, a hagyomány a Diocletianus-féle üldözés áldozatai között tartja számon. Tiszteletének első bizonyítéka egy V. századi sírfelirat a siracusai Szent János-katakombában; neve belekerült a római kánonba is. A VI. században mozaikképet készítettek róla Ravennában. A nép és hivatalosan az Egyház is már az V-VI. században tisztelte, erről a korabeli misekönyvek tanúskodnak. Zsolozsmáját valamivel később írták; szépségében nem marad el az Ágnes, Cecília és Ágota tiszteletére írt zsolozsmák mögött. Nagy Szent Gergely arról tudósít, hogy Siracusában és Rómában egy-egy kolostor áll Lúcia oltalma alatt. I. Honorius pápa pedig (625-638) fölépíttette Rómában a S. Lucia in Selce-templomot. A középkorban Lúcia a legkedveltebb szentek közé tartozott. Legendájából írók, költők (köztük Dante is) és festők merítettek. Oltalmáért folyamodtak a vakok és a szembetegségekben szenvedők (mivel a neve a lux = fény szóból ered), a bűnbánó utcanők, a földművesek és a különféle kézművesek, de ugyanígy a varrónők, a párnakészítők és a nyergesek is, mivel valamennyien hegyes szerszámokkal dolgoznak. A Gergely-féle naptárreformig, 1582-ig december 13-a, Lúcia napja volt az év legrövidebb napja. Ezt tekintették a tél közepének, továbbá munkaszüneti nap is volt. A nép gazdag ünnepséget rendezett, rengeteg szokás maradt meg erről a napról évszázadokon át. Így lett Lúcia napja a jövendölések napjává is, amelyen az időjárásra, a vetésre, a baromfira, sőt az egyéni sorsra vonatkozóan is jósoltak. Mindezekben Lúcia személye néha fényhozó, néha kísértet alakjában szerepel. Ajánlott irodalom:  Diós István: A szentek élete Forrás: www.katolikus.hu