Nem csoda – természetes gyógyerő: a delejezés

A „delejes gyógyítás” Franz Anton Mesmer német orvos nevéhez fűződik. Bécsi rendelőjében a páciensein a mágneses módszer alkalmazását kísérletezte ki. Abból az alaptételből indult ki, hogy léteznie kell valamilyen egyetemes energiának, „fluidumnak”, ami állandó kölcsönhatásban van az égitestekkel és a földi élettel. A kölcsönhatás eredményeként a fluidum oda-vissza áramlik, hatással van az emberre, stimulálja az idegeit. A betegségek oka pedig az, hogy a testben belül a fluidum rosszul oszlik meg. Az ember és a világegyetem közti kapcsolat ugyanolyan jellegű, mint az, amely a mágneses tárgyak között áll fönn. Elegendő tehát egy mágnes (ásványi delejesség) és annak segítségével le lehet vezetni a fluidumot, vissza lehet állítani a szervezet egyensúlyát.

Mágnes után kézrátét

Mesmer a bécsi csillagvizsgáló munkásaival mágneseket csináltatott, s azokkal kezelte a betegeit. A mágneseket úgy alakították ki, hogy illettek a test különböző részeihez. Aztán – egy évi gyakorlás után, amikor rájött, hogy hasonlóképp jó eredményeket ér el a kézrátétellel is – sutba vágta a mágneseket. Áttért az „ásványi+ delejességről az „állati” delejességre, amelyet maga a test közvetít az ujjakon keresztül. Mesmer terápiája abban állt, hogy a betegségnek megfelelően vagy egy bizonyos helyre tette a kezét, vagy általában érintette a testet. Ezzel próbálta elfojtani a fájdalmat, visszaadni az életerőt, megszüntetni az ideges rángatózást. Az első följegyzés Osterwaldról, a bajor akadémia tagjáról szól, akit Mesmer csodával határos módon kigyógyított bénulásából, és a teljes vakságból. A bécsi kórház azonban nem volt hajlandó hitelesíteni ezt a gyógyulást. És a hivatalos orvostudomány később sem ismerte el Mesmer kezeléseinek eredményességét. Pedig olyan betegségek gyógyításába is belekezdett, amikkel az orvosok nem boldogultak. Szép eredményeket ért el a féloldali bénulás, a szemgyulladás, sőt a vérhányás gyógyításában is. Munkásságának híre még Miksa bajor nagyhercegig is eljutott, kétszer is meghívták Münchenbe, hogy ott mutassa be a tudományát. Igazi hírnévre azonban Horka báró meggyógyításával tett szert, akit olyan nyelőcső-görcsből gyógyított ki, amin előtte egy orvos sem tudott segíteni.

Gyógyszer helyett

Mesmer rájött, hogy a mágnes tulajdonságait át lehet vinni más tárgyakra, például vasrudakra is. Arra gondolt, hogy a víz is képes közvetíteni az „állati mágnességet”. Így találta föl híres „dézsáját”, és kifejlesztette a kollektív mágnesség gyakorlatát, amikor tíz-tizenkét pácienst gyűjtött össze. Masszázzsal és kézrátéttel kezelte a beteg felületeket. Gyógyszert csak ritkán írt fel. Mesmer kúrái a 18. század végére nagyon divatossá váltak. A hivatalos orvosi körök azonban betiltatták a működését. Óriási volt a betegek felháborodása. Ekkor XVI. Lajos két bizottságot állított föl, hogy tanulmányozzák a jelenséget, és ha Mesmernek igaza van, akkor igenis alkalmazzák a módszerét. Az egyik bizottságot a tudományos akadémia tudósai alkották, az ő ítéletük ellen nem volt fellebbezés. A vizsgálat kijelentette, hogy nem létezik egyetemes fluidum, és hangsúlyozta, hogy a delejezésben a képzelet játszik nagy szerepet. A másik jelentés szerint a mesmerizmus veszedelmes az erkölcsökre, mert szexuális jellege van (az orvos érinti a paciensét!) Mesmernek tehát megtiltották a gyógyítást. A kiábrándult doktor Konstanzba költözött, és ott élt haláláig. Tanítványai azonban folytatták munkáját. Sőt, érdekes felfedezésekre tettek szert: Deleuze Faria abbé és de Puységur márki meglepődve tapasztalta például, hogy a kézrátéttel kezelt betegeik elaludtak. Így fedezték fel a „mesterséges holdkórosságot”, amit görcsös lomnak neveztek. James Braid angol sebész az alvajárást a hipnózis kifejezéssel helyettesítette. Végül Charcot ideggyógyász professzor már a kezelései során is alkalmazta a hipnózist. Így a „delejezés”, amit a hivatalos orvostudomány elvetett, végül mégiscsak bevonult az általános orvosi praxisba.