Számos régi magyar regényben – és a korról készült filmekben is – olvashatjuk, láthatjuk, amint az orvos fürdőbe küldi az ideges, beteges hölgyeket. Mondván, a kikapcsolódás, a gyógyforrás, a levegőváltozás jót tesz majd neki.
Emlékszem, én a legrosszabb korszakban: az ötvenes években olvastam ezeket a könyveket és akkori kényszer-proletárként, az uralkodó ideológiától nem mentesen azon füstölögtem magamban: ?Fene jó dolguk lehetett akkoriban a nőknek. Pihenni fürdővárosokba meg tengerpartra jártak, de érdekes nyavalyáik lehettek..!” És óhatatlanul eszembe jutott, hogy vajon a szegény parasztasszonyokat és iparosok feleségeit ugyebár senki sem küldte nagyvilági fürdőhelyekre, mégis éltek és húzták az igát. Aztán megváltoztak az idők és bennük mi is – tempora mutantur – és mit hallunk mostanában? Hogy a fürdőket ismét ajánlják az orvosok a frusztrált, beteg, vagy különféle betegségek után lábadozó hölgyeknek. No persze, nem nálunk, itt még nem. Furcsa is lenne arról ábrándozni, hogy a magyar egészségügy valaha is odáig fejlődik: a társadalombiztosítás költségére küldik a rászorulókat a francia Azúr-partra, vagy Baden-Badenbe, netán Tunéziába?
Holisztika és tengerillat A tizenkilencedik és huszadik század fordulóján jött divatba a holisztika, mint gyógymód, amelyről azóta kiderült, hogy nem csupán divat. Hazsnéálható gyógymód. Nyelvileg és fogalmilag voltaképpen pontosan azt takarja, amit a magyar nyelv oly ügyesen alkotott meg az egészség szóval. Vagyis a holisztika nem egy beteg szervet akar gyógyítani – mint azt jobbára még ma is teszi az elfogadott orvostudomány – hanem az emberrel mint egésszel foglalkozik. Ennek megfelelően bármi baja is támad valakinek, a holisztikus orvosok őt komplex kezelésben részesítik, alapos teréápiának vetve alá nemcsak testét, de lelkét is. Márpedig ilyenkor az sem mindegy, hogy a gyógyításra hol kerül sor? Valaha régen csak a gyógyvízek miatt küldték a hölgyeket-urakat a fürdőhelyekre. Később rájöttek, nemcsak a kádas fürdés vagy a gyógyviz kortyolgatása javítja a testi-lelki bajokat, hanem és különösen a tenger látványa, illata, közelsége. Mert való igaz: aki otthon hagyja gondjait és egy egészen más környezetben tölthet el pár hetet, az biztosan érzi, éreznie kell ennek hatását. A tengerparti üdülőhelyeken már az is gyógyhatású, hogy a beteg naponta sokat sétálhat a végtelen, fenséges víztömeg mellett, érezheti annak jódos illatát, tekintete kifuthat a végtelen térbe – mindenkiben kellemes és felemelő, vagyis az egészség, a jobbulás felé mutató gondolatokat ébreszt. Ma ebből is nagyipar, de hasznos ipar lett. Amikor a kedveszegett és a folyamatos hajtásba belefáradt üzletemberek és üzletasszonyok megérkeznek a hagyományos, ?tengertelen” fürdőhelyekre, Vichybe vagy Baden-Badenbe, roppant sokoldalú személyzet és kezelések várják őket. Akik a francia Azúr-partra, Fréjus-be (nem messze van Saint-Tropez), vagy az atlanti parton fekvő festői Saint-Malo-ba érkeznek, esetleg Tunézia hat tengerterápiás városa egyikét keresik fel, kellemes meglepetésekben részesülhetnek. Ezek ugyanis egyben szépségfarmok és lelki gyógyító központok is. A legtöbb helyen vízzel gyógyítanak, de masszázsokat is alkalmaznak, tornaeszközökön gyakoroltatják a hölgyeket, ugyanakkor nemcsak a megfelelő, személyre szóló diétát alkalmazzák, de megtanítják az ilyen ételek készítését is. A kozmetikai jellegű kezelések mellett elmetornákat is rendeznek. No és a hölgyeknek sokat kell sétálniok a szabad (tengeri) levegőn. Itt nem történhet olyasmi, hogy az orvosnak ne jutna elegendő ideje a beszélgetésre a beteggel. Hiszen a holisztika a lelket is gyógyítja, annak sebeit is igyekszik beforrasztani, pótolni a hiányosságokat. A hölgyek eltűntetik a narancsbőrt, ápolják testüket, frizurájukat, lelküket. Nemcsak a tengerben fürödnek, sőt elsősorban nem is ott. Az erre szakosodott intézetek gyógyvízzel teli medencéket tartanak fenn, de olyan is akad, ahol a gyógymedencékben széndioxiddal dúsított erdei forrásvíz pezseg.