A zöld szemű szörny nyáron tombol

Bár a hivatalos válási statisztikában nem szerepel, hogy nyáron vagy inkább télen ébrednek rá a szerelmesek: a párjuk már nem a régi hévvel szereti, de a gyakorlat azt mutatja, a zöld szemű szörny leginkább nyáron szedi áldozatait. A nyár nagy kerítő. Az üdülés, a társasutazás nyújtotta élmények, egy szép nyári éjszaka, a vízparti hangulat, egy jól sikerült ismerkedési est bizony könynyen összeboronál olyanokat is, akiket különben nem könnyű táncba vinni. A strandon is szinte teljesen ruhátlanul mustrálgathatják egymást az emberek, és az idegen szép test látványa önkéntelenül felkorbácsolja a vágyakat. Ráadásul nyáron sokkal könnyebb a futó randevúkat lebonyolítani, hiszen a langyos éjszakákon a lombsátor alatt is össze lehet bújni, nem kell lakást szerezni baráttól, ismerőstől egy-egy pásztorórára. A nyári kalandok ősszel többnyire véget érnek. S a félrelépő talán épp e kis kaland után döbben rá, mennyivel értékesebb, fontosabb számára állandó partnere. Csak a már kihűlt házasságok esetében okozhat végleges elfordulást a nyári kaland – állítják a lélekbúvárok. Ezt persze nagyon nehéz megmagyarázni a féltékeny társnak, aki akkor is jeleneteket rendez, ha a partnere “túl kedves” a társasutazáson részt vevő férfiakhoz, vagy “kiguvadt szemmel” bámulja a strandon a monokinis lányokat, s legfeljebb gondolatban képzeli el, milyen lehetne, ha?

Mi a féltékenység?

Dr. Popper Péter pszichiáter meghatározása szerint a féltékenység az a komplex érzelem, amelynek összetevői a kapcsolatban a kizárólagosságra való törekvés, annak a fenyegető veszélynek a megélése, hogy a szeretett lény elveszíthető,  a vereség, az alulmaradás feltételezése, az önértékelés sérelme. A féltékenység ősi, ösztönös gyökerekből táplálkozó érzés, és ugyanúgy jelen van az állatvilágban, mint az ember szerelmi életében. Aki azt mondja, hogy sosem volt féltékeny, az azt is bevallja: sosem volt halálosan szerelmes. A féltés, a másik elvesztése miatti aggódás ugyanis minden párkapcsolat természetes velejárója.  Valójában azonos intenzitású, mint a létfenntartási ösztön. Probléma akkor van, ha az egyik fél úgy érzi, hogy jobban szeret, mint a másik, számára fontosabb a kapcsolat, mint a partnerének, s örökké attól retteg, hogy a párja előbb-utóbb mást fog választani, és az a másik kapja majd azt a szeretetet, ami pedig neki járna. A betegesen féltékeny ember nem annyira a párját, mint önmagát szereti, s attól retteg, hogy a mostaninál rosszabb helyzetbe kerül. Hogy az érzelmek időállóak legyenek, erre nincs garancia. Senki sem lehet egészen biztos a párja érzéseiben. A baj az, ha ez a bizonytalanság kóros méreteket ölt.

Veszekedés, depresszió, bosszú

A féltékenység akkor válik betegessé, ha valakinek az egész gondolatvilágát uralja. A pszichológusok, pszichiáterek, természetgyógyászok szép számmal kezelnek téveszmével terhelt féltékeny beteget. A mértéken felüli féltékenység többnyire az elhanyagoltságérzés kísérője. Amikor a férj és a feleség egyformán sokat dolgozik, egyformán sikeres a munkában, mindketten széles baráti körrel rendelkeznek – a féltékenység képtelen felütni a fejét. Viszont ha egyiküket lefoglalja a karrierépítés, a másik pedig sokat unatkozik, akkor a kevésbé elfoglalt ösztönösen a másikat okolja a sok magányos óráért. A szemrehányások, veszekedések pedig még a legszebb érzéseket is kiölik a másikból. A betegesen féltékenykedőkkel van dolga az igazságszolgáltatásnak is. Aki ugyanis nem tudja elfogadni, hogy a párja akkor is élvezheti az életet, ha ő nincs mellette – az vagy depresszióssá válik ettől az érzéstől, vagy bosszút forral, és akár tettlegességre is rászánja magát.A féltékenység alanya ugyan mindig a társ, akinek elvesztésétől retteg, de a tárgya bármi lehet. A partner múltja, jelene, jövője, sőt a munkája, karrierje is. F. A. doktor sikeres sebész volt. Rajongtak érte a betegei. Ő mégsem volt boldog. A féltékenység egyre inkább hatalmába kerítette. Az utolsó “tőrdöfést” akkor érezte a szívében, amikor a párja – aki ugyancsak orvos volt – magasabb pozícióba került. Nemcsak attól félt, hogy ezzel szakmailag fölébe kerekedik az asszony, hanem attól is, hogy így elveszítheti, mert önállóbbá válik, már nem fog a segítségére szorulni. Egyik éjjel megölte és feldarabolta imádott hitvesét. A gyanú hamar rá terelődött, mert még beborult aggyal is olyan precízen, szakszerűen dolgozott, hogy a megtalált testrészek elárulták: csak értő kezű orvos végezhetett az áldozattal. Alig múlik el hét, hogy ne jelenne meg hír a lapokban féltékenységből elkövetett gyilkosságról. A legfrissebb bűnügyi statisztika szerint a gyilkosságok húsz százalékánál a zöld szemű szörny a valódi tettes. És sokszor maga a gyilkos is áldozat. Van, aki úgy érzi: csak akkor nincs oka féltékenykedésre, ha minden percet együtt tölthet a másikkal, így ugyanis annak nem lesz módja félrelépésre. Ezért úgy szervezi a napjait, hogy reggel együtt indulnak a munkába, este megvárja, és a hivatalos kiküldetésbe is vele megy. Még az sem zavarja, ha a párját ezzel gúnyolódás tárgyává teszi a kollégái körében. Pedig aki “szökni akar”, az a legkisebb rést is megtalálja, hogy kibújjon a kalitkából.

A szülők felelőssége

Talán kevesen gondolnak arra, hogy néhány hónapos vagy éves gyermekük nevelése során kódolják bele a szinte kiirthatatlan féltékenységet. A túlzott, vagy beteges féltékenység gyökerei ugyanis kimutathatóan a szülőktől való sikertelen leválásig és a testvéri féltékenységig nyúlnak vissza. A gyermek féltékeny lehet előbb az anyjára, apjára, testvéreire, majd a barátaira, de leginkább a szerelmére. A pszichológusok szerint teljesen természetes emberi érzés, ha valaki fél attól, hogy elveszíti szeretteit. Viszont ha ez odáig fajul, hogy a szenvedés tölti ki a mindennapjait, és emiatt folyamatos szorongásban él, az már nemcsak a saját, hanem a társa életét is megkeseríti.

A szerelem vak – mondják a bölcsek, és tényleg: hatására gyakran még a legracionálisabb ember is elvesztí a józan eszét, ítélőképességét. Elég egy apró jel, egy ismeretlen névjegykártyája, vagy telefonhívás, és máris felébred lelkében a kérdés: vajon nem a párját akarja elrabolni ez az ismeretlen? Gyakran hallani olyan történteket, amikor valaki alaptalan vádaskodással őrületbe kergeti a társát, és szüntelenül új forgatókönyvet talál ki, hogy a másik az adott pillanatban éppen hol és kivel csalhatja meg. A jó párkapcsolat kulcsszava a szabadság. Élni és élni hagyni. Akkor működik jól, ha mindkét embernek megvan a saját élete, és teret hagy a másik számára. Jót tesz a kapcsolatnak egy-egy külön lebonyolított program a saját barátokkal vagy barátnőkkel. Ez gyakran még fokozza is az egymáshoz tartozás érzését. Tudomásul kell venni, hogy senki nem sajátíthatja ki a társát, hiszen nem a tulajdona, tiszteletben kell tartani a személyes szabadságát. A bizalom hiánya leggyakrabban az önbizalom hiányára vezethető vissza. Aki tisztában van a saját értékeivel, az el tudja helyezni magát a világban. A női magazinokban ugyan mind gyakrabban olvasható “jó tanács”, hogy tegye féltékennyé a párját, ezt jobb nem megfogadni. Helyette inkább mindenki próbálja elérni, hogy független és önálló legyen, élje a saját életét. Adjon a párjának (és önmagának) elegendő szabadságot. Nem kell minden percet együtt tölteni. Legyenek mindkettőjüknek saját tervei, hódoljanak a saját hobbijuknak. Ezzel nemcsak a saját közérzete válik jobbá, hanem a párja is büszke lesz arra, hogy egy ilyen nagyszerű társ mellett élhet.  Ez a cikk a Kiskegyed Horoszkóp Magazinban jelent meg. További érdekes cikkeket, olvasnivalót, játékot és horoszkópot a lapban találsz. Keresd az újságárusoknál!