Jutival az egyetemen egy csoportba jártunk. Nem volt kimondott Barbie baba, de nekem nem is tetszett az a típus. Gyönyörű csokoládébarna szeme volt és az egész lényét körüllengte valamilyen titokzatosság. Hamar megtaláltuk a közös hangot, egyre többször é
Jó ideig csak a kezét foghattam meg (értésemre adta néhány rezdülésével, testbeszédével, hogy tovább még nem mehetek), de nem bántam, örültem, hogy vele lehetek. Aztán a moziban, egy szörnyű film alatt kaptam tőle az első, akkor még igen félénk csókot. Később jócskán feloldódott, és a következő néhány hónap egészen mámorosan telt. Amikor csak tehettük, nyaltuk-faltuk egymást (persze Juti mindig ügyelt arra, hogy lehetőleg mások ne lássanak ilyenkor bennünket), és mondhatom, tökélyre fejlesztettük a csókolózás művészetét. De tovább nem mehettünk, mert Juti szerint még nem ismertük egymást annyira, hogy az a bizonyos dolog megtörténjen. Ő még szűz volt, és valószínűleg nemcsak az erkölcs, hanem a félelem tartotta vissza, hogy továbblépjen. Akkor nem is tűnt fel, hogy az utcán nem mindig fogja meg a kezemet. Úgy gondoltam, ez is az ő titokzatosságához tartozik (amit annyira szerettem benne). A történet folytatása >>>
