Olga még ma sem érti, miért hagyta el a férje. Pedig – mint mondja – még a gondolatát is megpróbálta kitalálni a párjának. Amikor hét évvel ezelőtt megkeresett, csak azt árulta el, valami nem stimmel a házasságában, és a saját születési adatai
Rák napjegy, Rák aszcendens, Oroszlán-Holddal, Merkúrral, Marssal… Tudtam: ő az a típus, aki csak azt fogadja el jónak, amit ő annak gondol. És ezt a “jót” mindenáron rá is akarja kényszeríteni azokra, akiket szeret. Próbáltam feltárni a személyiségének ezt az oldalát, és megértetni vele, hogy ha örökké a mártír szerepét játssza, akkor ezt az előadást a férje előbb-utóbb megunja és új “műsor” után néz. Olga kicsit csalódottan távozott. Egy hónap múlva megint jött. Sírva. Mert rosszabbodott a helyzet, pedig ő még inkább próbálta kitalálni a párja gondolatát is. Akkor már a férje adatait is elkértem. Kiderült: a férfi Bak napjegyű, Vízöntő aszcendenssel, Bak-Vénusszal, Oroszlán- Holddal. Vagyis szereti, ha csodálják, ha kiszolgálják. Persze mértékkel. A saját akaratát, elképzeléseit nehezen adja fel, de megteszi a békesség kedvéért. Ám egy idő után elszakadhat a húr… Elmondtam Olgának, ha változtatna, ha meghallgatná a férje elképzeléseit és figyelembe venné a döntéseinél, még megmenthetné a kapcsolatát. Értetlenül nézett rám, aztán elviharzott. Mivel majd egy évig nem jelentkezett, azt hittem, minden rendben. Tévedtem. 2000 nyarán megint felkeresett. – Nem érdemes jónak lenni! A férfiak nem tudják értékelni a szerelmet, gondoskodást, odaadást. Őket csak a vérük hajtja! Kiderült, még télen, épp a karácsony előtti héten otthagyta a férje. Őt, a mintaasszonyt! Akit a barátnői azóta irigyeltek, amióta “kifogta” magának a párját. Az egyetemen Olga volt a társasági élet rugója, tisztelték az eszéért, éles nyelvéért, ráadásul a testét is mindennel megáldotta az ég, ami az eszményi nőhöz illik. Termete, alakja, mozgása, s főleg mélyvörös haja elbűvölte a férfiakat. – Nem mondom, hogy könnyen választottam párt magamnak – mondta, amikor a kezdeteket idézte. – Biztosra akartam menni, és ezt tetézte még nagyapám örökös intelme: “Lányom, ha egész életedre boldog akarsz lenni, arra is vigyázz, hogy ne legyen túl nagy vagyoni különbség a férjed és közted.” Ez az intelem később életelvemmé vált. Bár már alig vártam, hogy magamra öltsem az esküvői ruhát, szépen kivártam, amíg megismertem azt a férfit, aki méltó lett hozzám. Mindketten túl voltunk már a diplomán, amikor megismerkedtünk. Ő igazi férfiszépség és klinikai orvos, én tanár, akit jó nevű professzor vett maga mellé a tanszékre. Szerencsénkre mindketten viszonylag jól kerestünk, és mindkettőnknél megvolt – ráadásként – a családtól kapott anyagi háttér is. Megismerkedésünk első percétől érződött, hogy illünk egymáshoz. Boldogok voltunk. És nemcsak addig, amíg kettesben éltünk a budai hegyoldalon, hanem azután is, hogy megszületett a két gyönyörű gyerekünk. A karrierem szépen alakult, akárcsak a férjemé, aki rengeteg időt töltött a klinikán, nemcsak nappal, hanem gyakran éjjel is, de hát ilyen a sebészorvos élete. A háztartás, a gyereknevelés gondja az én vállamat nyomta. Nem akarom sajnáltatni magam?
