Bánatot okoz, ha nem születik baba, de az is, ha betegen érkezik. A legtöbb baj forrása mégis az, ha elromlik a kapcsolat, ha nem tud egymásra hangolódni a szülő és a gyerek, vagy ha érzelmi zsarolással próbálják egymásra ráerőszakolni akaratukat.
Férfiak ritkán keresnek meg azzal a kérdéssel: vajon mikor lesz már gyermekük. Ez a kérdés leginkább a harmincas éveik felé közeledő nőket izgatja. Károly mégis újra és újra a gyerekre terelte a szót, amikor a képletét elemeztük. Első, felületes ránézésre abban találtam magyarázatot erre a nagy gyermek utáni vágyra, hogy Károly napjegye Rák, az aszcendense pedig a Halak jegyébe esett. Családcentrikus – mondjuk ilyenkor a sztereotip választ. Csakhogy az ő képletében a Mars nagyon gyenge pozíciót töltött be, a Vénusz és a Hold pedig igencsak feszült fényszöget alkotott a Plútóval és a Szaturnusszal. Károlynál tehát egészen más oka volt ennek az erős gyermek utáni vágynak. A kis jövevénytől várta saját karmája megváltását. Hitte, hogy ha apa lesz, végre igazi férfinak tekinti a felesége, és talán elszakadhat az anyjától is, aki még mindig uralkodott fölötte. Mi tagadás, Károly nem volt adoniszi alkat, de nem emiatt volt kisebbrendűségi érzése. Az ő önbizalmát a Skorpió/Szűz anyuka rombolta le folyamatosan. Pici korától óriásinak érezte azokat az elvárásokat, amiknek meg kellett volna felelnie, hogy édesanyja elismerését kivívhassa. Erős teljesítménycentrikus légkörben nőtt fel, ahol nemcsak a bicikli, a nyaralás vagy a karácsonyi ajándék volt feltételekhez szabva, hanem a puszi, a simogatás is. Pedig a mama biztosan jót akart. A maximumot akarta kihozni a fiából. Azt akarta, hogy ugyanolyan céltudatos, kemény legyen, mint ő, mert “ebben a farkastörvények uralta világban” csak így lehet valamire vinni. Mint kiderült, Ilonka, Károly édesanyja nagyon tudatosan készült a gyermekvállalásra, minden szakkönyvet megvett, minden tanácsadásra beiratkozott. Csakhogy ezeken az előadásokon az érzelmi dolgokról nem esett szó. Azt az előadók természetesnek vették. Ráadásul mire a kicsi Károly megszületett, az anyuka már egyedül volt. Mert néhány hónap házasság után rájött, hogy ő valójában egyedül sokkal jobban “meg tudja valósítani magát és terveit”, mint a “pipogya” férje mellett, akit pedig ő választott számos udvarlója közül. Károly apa nélkül nőtt fel, édesanyja ugyanis igyekezett úgy intézni, hogy a kötelező láthatások mindig rosszul süljenek el, és a férje egy idő után lemondjon a fiáról. Új családot alapított, az ott született gyerekeit kényeztette. Amikor a kis Károly cseperedett, és apja után érdeklődött, csak lekicsinylő, elmarasztaló véleményt hallhatott róla az anyjától. “Rossz ember volt, nem szeretett téged. Lemondott rólad. Nem kell egy ilyen vacak ember után sóvárognod!” De az is sokszor elhangzott: “Csak nehogy olyan legyél, mint az az élhetetlen apád!” És ha valamit nem az anyja kívánsága szerint tett, rögtön azt kapta: “Ezt biztosan az apádtól örökölted?” Az otthoni elvárások elől az iskolába menekült. Jó tanuló volt, vonzódott a humán tárgyakhoz, imádta a verseket, rengeteget olvasott, festegetett, szobrászkodott, de leginkább faragott. Rajongott a fáért. Úgy tervezte, bútorrestaurátor lesz. Ám az anyja másképp döntött: “Műszaki egyetemre mész!” Nem akart ellenkezni. De hogy ne szakadjon el nagyon a vágyaitól, építésznek jelentkezett. Az első szerelem itt ébredt a szívében, egyik évfolyamtársa iránt. Boldog volt, mert a kislány végre őt szerette? A történet folytatását az Astroneten olvashatod>>
