Életünk egyik legmeghatározóbb eleme a biztonságérzet, és annak keresése. Mikor saját belső középpontunkat, stabilitásunkat szilárdan megalkotott külső körülményekkel kívánjuk létrehozni és megőrizni. Ez viszont egyben azt is jelenti, hogy függünk ettől a biztonsági hálótól, ami idővel önelvesztéshez és fejlődési képtelenséghez vezethet.
Az élet természetes rendje a folyamatos változás. Bármennyire igyekszünk is bebástyázni magunkat egy stabil párkapcsolattal, munkahellyel, szociális hálóval, előbb- utóbb legerőteljesebb próbálkozásunk ellenére is felrázó külső impulzusokkal találkozunk, melyek óhatatlanul kibillentenek minket a komfortzónánkból.
A kockázat minden áron való elkerülése nagyobb veszélyt jelenthet ránk nézve, mint gondolnánk. Nemcsak kontrollmániához és a körülményektől való függéshez vezethet, hanem a az univerzum jeleit, útjelzőtábláit is figyelmen kívül hagyhatjuk, melyek a személyes fejlődésünkhöz nélkülözhetetlen történések felé irányítanának minket. Gyakran például a pánikbetegség kialakulása előtt is jellemző a túlzottan kockázatkerülő magatartás, ami megmerevíti a lelket. Ha mindig csak a számunkra ismert és látszólag biztonságos helyzeteket keressünk, nem tartjuk „ edzésben” a lelkünket, idegrendszerünket, ami ennek következtében a legkisebb problémára, bizonytalanságra is eltúlzottan, frusztrációval reagál.
Rövid távon biztonság, hosszú távon megmerevedés
Ha jobban visszagondolunk a múltunkra, fel fogjuk ismerni, hogy igazán jelentős események szinte mindig a komfortzónánkon kívül történtek velünk. Amikor nyitottak voltunk új tapasztalatokra, és bíztunk magunkban annyira, hogy képesek vagyunk megfelelni a kihívásoknak.
Nem abban kell bíznunk, hogy minden körülmény az elvárásainknak megfelelően alakul, hanem abban, hogy mi magunk hiteles önismerettel és kellő önbecsüléssel, erővel rendelkezünk a helyzetek elfogadásához és alakításához.
Tudatosítanunk kell magunkban, hogy körülményeink jelentős része csak a megszokás miatt tűnik biztonságosnak. Ilyenkor ahelyett, hogy a folyamatok mögé néznénk és a maguk valójában látnánk a történéseket, csak struccpolitikát folytatunk. Olykor pont az okozza a legnagyobb megrázkódtatást, mikor szembesülünk vélt biztonságunk megingásával. Amikor csalódunk egy régi barátban, bombabiztosnak vélt házasságunk egy harmadik fél miatt pár hónap alatt felbomlik, vagy hosszú évek szorgos munkája után elbocsájtanak bennünket a munkahelyünkről.
Valószínűleg ezek a drasztikus történések nem egyik pillanatról a másikra következnek be, egy hosszabb, számunkra alig érzékelt folyamat végkifejletei mindezek. Amit agyunk biztonságként, komfortzónaként definiál, ott általában elmarad az események, folyamatok reális megfigyelése és értékelése. Ezért éljük meg derült égből villámcsapásként biztosnak gondolt kapcsolataink, körülményeink elvesztését.
Itt és most
Ilyenkor ismerjük fel, hogy az életben semmi sem tekinthető biztosnak, és garancia sincsen semmire. Egyetlen egy dolog jelenthet biztonságot számunkra: a hiteles önismeret, és erényeink, gyengeségeink tudatában az állandó, figyelmes jelenlét a „ MOST” – ban.
Ha szükségszerűen elfogadjuk az az élet ciklikusságát és a változás megállíthatatlanságat, rádöbbenünk, hogy egészséges kockázat vállalásával saját magunk túlélési esélyeit gyarapítjuk. Minél rugalmasabb állapotban tartjuk a lelkünket, annál több pozitív változást vonzhatunk be, és annál kevésbé érint meg bennünket egy esetleges sikertelenség élménye.
Flexibilis lélekkel sikerülhet csak igazán egészséges, nem függőségen vagy kényelmi funkciókon alapuló kapcsolatot létrehozni, illetve tartósan önazonos karriert építeni. Mikor felismerjük, hogy nem a környezetünk , körülményeink jelentik a biztonságot, hanem a saját magunkba vetett hitünk teszi biztonságossá a körülményeinket.
Ez is érdekelhet
Kiégés és ürességérzet
Életünk során valamennyien találkoztunk már azzal a nehezen körülírható állapottal, melyben különös belső ürességet és motiválatlanságot érzünk. Hogyan birkózhatunk meg ezzel a helyzettel?
