Évek óta szerető vagyok, de nem bánom

Döngetem az ötödik ikszet. Még két év és betöltöm, ebből sokan azonnal levonhatják a következtetést: megvolt egy-két házasság, van egy-két gyermek, de közeledik a pánik: öregedés, ráncok, száraz bőr, fénytelen tekintet, reménytelen gondolatok, vajon lesz-e még társam, akivel jó az élet. Mindig adtam a külsőmre, sosem hagytam el magam, mégis megtörtént, amit senki sem kíván: a férjem alkoholista lett és hiába próbáltunk meg mindent, nem tudott szabadulni a szenvedélyétől. Már az elején megvoltak az előjelei, de én annyira szerettem a magam húsz évével és lelkesedésével, hogy egyáltalán nem vettem észre.

Szerencsére nem vert meg

Szerette a sört, a konyakot, de nem volt nagyobb fogyasztó, mint a kollégáim vagy a barátaim. Néha-néha ugyan durván rám ripakodott, ok és jog nélkül, és én még csak nem is sejtettem, hogy a szesz hiányzott neki, és nem a tiszta fehér ing, amiért éppen kaptam a fejemre. Zugivó és „zugnőző” volt.

Nem ütött, de a végén már tartottam tőle. Hol volt már a régi, nyalka Gergő, akivel elterveztük a jövőt és együtt képzeltünk el mindent, ami vár ránk. Akivel együtt örülhettem Kisgergő és Bence születésének. Eltűnt ez a boldogság, ugyanúgy, mint a jövőre vonatkozó terveink. A szerelemről már nem is beszélve, mert úgy röppentek el a vágyai, mint a pitypang száráról a lefújt bolyhok. Béla megértett bennünket. Gergő kollégája volt, végignézte valamennyiünk szenvedését, és amikor elváltunk, ő lépett a férjem helyébe. Jó és szép volt vele az élet, de neki sok volt a két gyerek. Ennek ellenére is tiszteletre méltó erőfeszítéseket tett a család összetartásáért. Nem volt teljesen eredménytelen, szép lassan felnőttek a srácok.

Amikor „lejárt a feladata” elhagyott

Aztán Béla egyik este ezt mondta: – Bocsánat, de most megyek, mert egy doktorátust szeretnék szerezni? Elvitt ő is egy darabkát a szívemből, de megértettem: segített összetartani a családot, és most, hogy a gyerekek már nagyok, végre ő jön. Nem tartottam ezért önzőnek, de azért mégiscsak földhöz vágott az elválás. Megsirattuk a fiúkkal, de úgy döntöttünk, erősek leszünk, és éljük tovább az életünket. Ha Béla tanul, akkor én is – döntöttem, és beiratkoztam az egyik komoly nyelviskolába. Eleinte féltem, hogy kinevetnek, miért akarok én negyvenen felül mindenképpen angolul beszélni-írni, amikor jól megvoltam eddig is nélküle. De minden jól alakult. Szuper csapat gyűlt össze, ahol nem én voltam a legidősebb, és szerencsémre az agyam is jól fogott. Olvasd tovább a történetet a Kiskegyeden >>> Az Astronet ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!