Önmagában a félelemmel nem lenne baj, mert bizonyos értelemben olyan visszatartó erő, amely óvatosságra int. Nélküle talán túlságosan vakmerőek lennénk. Azzal azonban nehéz szembenézni, amit a félelem velünk tesz, ahogyan hat ránk és ahogyan kialakul bennünk. Meg kell tanulnunk hát legyőzni.
A mai stresszes, rohanós világban életünk tele van kihívásokkal, mindenhol meg kell felelnünk, legyen szó karrierről vagy családról. Mindenki átéli a kudarctól való félelmet, azt az aggodalmat, hogy nem állunk helyt az élet egyik területén, nem vagyunk elég jók, s mást választanak helyettünk.
Nagyon sok ember bele is betegszik ebbe, hiszen például nagyon nehéz úgy felkelni nap mint nap és bemenni dolgozni, hogy egész nap stressz alatt állunk. Az emberek inkább megalkudnak, stresszben élnek, csak hogy biztosítva legyen a munka, a megélhetés, az állandó jövedelem. De vajon hol a határ, ameddig képesek vagyunk elmenni, ameddig le tudunk mondani akár a lelki békénkről is, az egészségünkről is, csakhogy legyen pénz mindenre? És meddig tudunk félelemben élni.
A folyamatos stressz folyton készenlétben tartja az emberi szervezetet: emelkedik a vérnyomás és a pulzus, szaporább lesz a légzés, lassul az emésztés, fokozódik a koncentrálóképesség. De ha mindez a nap huszonnégy órájában tartósan fennmarad (mert még álmunkban is egyfolytában őrlődünk, stresszelünk), mikor tud pihenni a szervezet?
Túlhajszoljuk magunkat, így csökken az ellenálló képesség, fáradtabbak leszünk és könnyebben meg is betegszünk. S mindez egy félelemmel kezdődik „csak”.
„Nem vagyok elég jó…”
Minden félelem mögött valójában egy alapvető hiedelem áll akár tudatosan, akár tudat alatt, ami befolyásolja az ítélőképességünket. Ha egy ember fél a kudarctól, az azért van, mert valaki vagy valamilyen helyzet azt éreztette vele, hogy nem elég jó, hogy nem felelt meg akkor. Ez megmaradt, elhitte vele az agya, azóta is ez motoszkál benne. Ezért fél. A legtöbb ember tudatalattijában ez van.
Ha valaki attól tart, hogy rossz ember lesz, az tudat alatt meg van győződve arról, hogy ő valójában gonosz. Aki fél a jövőjétől, az valójában a múltjával nem tud eléggé szembenézni. Aki attól fél, hogy nem lesz elég pénze, az tudat alatt meg van győződve arról, hogy soha nem is volt elég pénze, éppen ezért nem is lesz ez másképpen a jövőben sem. Esélyt sem ad magának a bőség megteremtésére.
Aki fél az erőszaktól, az valójában abban hisz tudat alatt, hogy nem tudja megvédeni magát, mert volt olyan élménye, amikor kiszolgáltatott és tehetetlen volt, és azóta retteg.
El kell engedni a félelmet!
A félelmet nem lehet mindig teljesen legyőzni, csak túllépni lehet rajta, és kezelni, ha meglátjuk, hogy valójában mi van mögötte. Szembe kell nézni azokkal a régi elfeledett, illetve aktuális sérelmekkel, amelyek hatással vannak ránk. Ha mindenki megtalálja azt a hiedelmet, amiből a félelme ered, már látja a problémájának a gyökerét. Képes lesz meggyógyítani magát, ha tudja, hogy mi az a felfogás, amin érdemes változtatnia.
Nem szabad rágódni a múlton!
A félelem elengedéséhez legelőször is meg kell tanulni, hogy a múlt az múlt, és „csak” arra jó, hogy tanuljunk kell belőle. De a jelenben bármikor változtathatunk. Az aktuális félelmet akkor tudjuk igazán elengedni, ha rájövünk, hogy igazából értelmetlen, mert egy esemény miatt maradt meg bennünk. Vagy átéljük, eltelik egy kis idő és rájövünk, hogy mennyivel erősebbek lettünk tőle, hiszen tanultunk belőle.
Fontos a pozitív gondolkodás ereje is!
Át kell programozni az agyunkat. Ha valami nem úgy sikerül, ahogy szerettük volna, az valószínűleg azért van, mert valami sokkal jobb vár ránk. (Nem azért, mert félelmeinknek „megfelelve” valamire tényleg alkalmatlanok voltunk, valamit elszúrtunk.)
El kell hinnünk, hogy lehet máshogy is élni. Bármikor lehet változtatni. És ez nem ábrándozás, ez a szabad akarat, hiszen a saját világunkat mi magunk határozzuk meg.
